nem lehet könnyű

nem tagadom, hogy dühös voltam az ételekre. dühös voltam az összes olyan emberre, akik nap mint nap esznek, ráadásul úgy, mintha ez nem lenne olyan nagy dolog. dühös voltam az afrikai éhező gyerekekre, akiknek csontosabb volt a testük, és nem nyaggatta őket senki, hogy enni kell -hiszen nincs mit. hatalmas düh volt bennem -és van ma is talán- az ételekkel, az étkezéssel kapcsolatban. az agyam egyre csak e körül forgott és az összes érzelmemet a kajára vetítettem ki. nem ettem és boldog voltam, aztán dühből vagy unalomból ettem és megijedtem, hogy tehettem ilyet? bűntudatom volt miatta, és szégyelltem volna bevallani bárkinek is a gyengeségem. ez az egész nem arról szól, hogy az ember elhatározza, hogy "most előre láthatólag három-négy évig koplalok" -ó dehogy!- az egész egy rohadt nagy harc. folyton ott lebeg körülötted és titkon mindenki tudja persze, hogy nem normális dolog, az amit csinálsz, de más nem tud leállítani, néha még te sem magadat. ami szomorú, mert tényleg erről szól az életem, hol így hol úgy -hol lábadozva, hol totálisan mélyre ásva magam- már lassan három nyomorult éve. csoda, hogy mellette volt időm leérettségizni, új sulit találni, barátkozni, meg ehhez hasonló dolgok. hiszen felemészt. nincs visszaút, ha egyszer elkezded csinálni a hülye buta diétákat és lassan megjegyzed az összes kalóriaértéket, profi vagy anyagcsere-gyorsításban, kardióedzővé lépsz elő, a boltban ácsorogsz az ételek előtt, amiket nem eszel, vagy csak egyszerűen menekülsz előlük, mint a forró tűz elől. elsőre talán viccesnek tűnik ez a rémálom. elsőre még izgalmas, még új, érdemes kipróbálni -gondolod. de rohadtul nem jó utána megszüntetni az egészet, nem lehet egyszerűen kikapcsolni, mikor akarod. nem mondhatod neki, hogy most tűnj el, mert épp felvételizek, vagy belátod, hogy energiára van szükséged valamelyik (miért nem mindegyik?) naphoz, de a fejedben szörnyen gyorsan átbillen a mérleg a "nemevés" oldalára, mert az mindig könnyebb.
miért voltam olyan gyenge, hogy ebbe menekültem?
miért nem lehet egyszerűen leállítani a gépezetet?
olyan sok más fontos dolgom lenne, de nem hagy nyugodni a tény, hogy fiatal korom ellenére éveket pazarolok a semmire. pont a semmit hajkurászom már három éve. negyvenháromig jutottam -amit még ma sem hiszek el. minden percben (?) áhítom a régi vékony testemet, de nem jön, nem szabad jönnie, hülyeség az egész.