pont

olyan sok dolgom van, hogy nincs időm ezen rágódni.

egyszerűen vagy eszem, vagy nem

most

valamiféle önterápia ez. egész nyáron az evészavaromon gondolkodtam. most normális súlyú vagyok kövér, és rendesen eszem. persze ez nem azt jelenti, hogy feladtam volna a soha fehér cukor, fehér liszt és édesség elveimet -ó dehogy is! közben néha kétségbeesem, hogy túl hájas a combom, meg eltűnt a derekam és visszasírom azt az átkozott negyvenhárom kilót. de tudom, hogy mindez csak ábránd marad -mármint a negyvenes tartomány. lehet, hogy kicsit lejjebb megyek, ki tudja... de semmiképpen sem szeretnék újra olyan agybeteg lenni, mint pár hónapja voltam.
néha gondolkozás nélkül elcserélném a mostani testemet a korábbira, de tudom, hogy azt ép ésszel nem lehet megtartani. tudom, hogy negyvenöt körül elkezdek becsavarodni és beszűkül a világom az evés köré. tudom, hogy veszélyes volt az, amit csináltam. furcsa belegondolni, hogy nem hittem el magamról még 43-mal sem azt, hogy vékony vagyok. persze tudtam, hogy fogytam, nyilván láttam a ruhákon és a tükörben is valahogy, de nem tudatosult bennem az, hogy elértem volna a célomat. hiszen egész nyáron az lebegett a szemem előtt, hogy "szeptember háromra legyek negyvennégy kiló". és amikor sikerült, akkor csak egy pár napig voltam magammal elégedett, olyan hamar szertefoszlott. és utána meg hipp-hopp, úgy hogy nem is akartam, hirtelen 43 lettem. de aztán rögtön meg is betegedtem és elkezdődött a binge alagút, amiben nyakig elmerültem.
sokat gondolok a régi szép időkre, mikor idegbajosan viselkedtem, ha valaki megkínált valami kajával, vagy megjegyzést tett a testemre -akár negatívat, akár pozitívat. emlékszem, mennyire kiakadtam, mikor szeptember második hetén visszamentem hétfőn a suliba és borzasztóan szomorú voltam, amiért máris híztam fél kilót -ez azután volt, hogy szombaton megettem háromnegyed tepsi meggyes piskótát- akkor voltam negyvenhárom és fél. és aztán csak ekörül forgott az életem. nem tudtam koncentrálni, mert azon járt az agyam, hogy hogyan kerüljem ki anya árgus szemeit és egyek kevesebbet. az akkori menüm egy reggelire elfogyasztott kis túrórudiból és kávéból, délután meg egy negyed adag főtt ételből állt. a suliban vedeltem a vizet literszámra, meg kávéztam -szigorúan csak édesítővel és hab nélkül. olyan egyszerűnek éreztem a nem evést, hogy mindenki nagyon csodálkozott. természetellenesnek tartottam az olyan embereket, akik többet ettek nálam -márpedig sok ilyen ember volt körülöttem, na jó: mindenki.
nem is tudom, hogy kattant át annyira az agyam.
kicsit félek, hogy azzal, hogy pestre költözöm, nehogy elkezdjek kevesebbet enni és megint megőrülni.

.

megijedtem magamtól, mert folyamatosan hízom és ez nem tetszik nekem. mégsem akarok kövér lenni. sose akartam. nem kéne, hogy érdekeljen ez az egész.

régi szép idők

szeptemberre négyet fogyni

kockáztassak és elmenjek a határig? vagy hagyjam az egészet a fenébe?
megéri a negyvennégy?
mikorra tudnék lefogyni az áhított mértékűre?
szeptemberre sikerül?
vagy csak negyvenöt, az is megteszi
szeptemberre negyvenöt pacsi

hol a vége

te jó isten mennyire vágyom a negyvenhat kilóra lejjebb is mennék negyvennégyig majd a csúcs-szuper negyvenháromra araszolnék lassan istenem de ácsingózom hogy újra negyvenhat legyek nagyon nagyon akarom odaadnék majdnem bármit érte újra csinos akarok lenni vékony és hogy tudjak szépen öltözködni megint kicsi combokat akarok és vékony derekat az annyira jól áll nekem de nem lehet miért nem lehet miért kéne megtiltanom magamnak csak tenni kell érte és koplalni meg tornázni kicsit nem olyan nehéz már sokezerszer végigcsináltam most is menne tudom mert van akaraterőm és kitartásom hegedülni is megtanultam magamtól legalábbis az alapokat a nemevés meg mindig is ment na jó három éve már biztosan megy nem nehéz megcsinálni vékony karokat akarok és azt hogy a mustársárga nadrágom újra jól álljon rajtam meguntam kövérnek lenni istenem csak add hogy reggel negyvenhatossal ébredjek mert megőrülök ha nem sikerül szégyen lenne így kimenni az utcára ilyen testtel amit nem lehet eléggé eltakarni csúfak a lábaim nem bírok rájuk nézni mindig is aránytalanul fogytam híztam és most tessék tökre szétfolyt minden testrészem egy levágandó mangalica lettem és itt döglődök a nyárban mikor albérletet kéne keresnem de még az se megy mert mindig a hülye ingatlanos cégeknél csörög csak a telefon de jajj nem lehet hogy kövéren költözzem budára ahol nagyon sok ember lát majd és ujjal fognak mutogatni hogy nézd azt a hájas lányt a fura ruháiban tudod a múltkor is ott trappolt a metró felé majdnem lekéste olyan lassú és kövér volt nem lehetek duci lány sehol soha megtiltom szabályok kellenek a szabály jó dolog csak be kell tartani és ennyi megint egyek csak háromszázat attól jobb lesz komolyan meg tudnám csinálni újra ha eljárok mint múlt nyáron három órát úszni az király lenne akkor nincs hézag formásodom és persze lilul a szám meg fagyoskodom de megéri komolyan talán megint cigizni kéne mert azt régebben szerettem most is van még a fiókomban négy vagy hat szál szofim pedig február óta nem gyújtottam rá de előtte azért sokat cigiztem franciaországban is amikor előtte való nap összeomlott minden milyen szomorú hogy nem élveztem párizst mert a kaján meg drogokon járt az eszem meg hogy elcsesztem mindent taknyos kölyök voltam tavaly volt akkor még nem lehetett bízni bennem javultam csak fogynom kéne és tényleg elég jó lennék mindenki szeretett negyvenhárom kilósan szeretem ha kérdezgetnek az emberek hogy eszem-e rendesen mert az azt jelenti hogy sovány vagyok persze a vádlim sosem lesz olyan mint szeretném vagy hát nem sok esély van rá most nagy fatönk lábaim vannak sírok ha ránézek mert ormótlanul megnőtt és a fenekem te jó isten inkább hívjuk seggnek az illik rá hirtelen duplájára duzzadt nincsenek sajnos izmaim pedig de jó lenne és a mellem is nőtt ez kész katasztrófa mert én a kicsi melleimet szerettem és utálom a hülye nagyokat mindenkin de saját magamon főleg hogy kéne leapasztanom van olyan sport amitől összemegy mondjatok valami jóga gyakorlatot amitől hipp hopp kisebb lesz még kisebb mint most mert most nagy

ez most nem az evés körül forog

Lénától kaptam egy díjat, amit ezúton nagyon köszönök! igazán jó érzés, hogy egyáltalán valaki olvassa a beteges ömlengéseimet az agyam sötét zugairól, az pedig, hogy ezt még díjazzák is, külön öröm és furcsaság

a díj szabályai:
1. linkkel jelöld azt az embert, aki téged jelölt/nevezett a díjra
2. válaszolj a tíz kérdésre, amit a neveződ kiírt
3. nevezz/jelölj te is tíz embert a díjra (arra figyelj, hogy kétszáz alatt legyen a követőik száma)
4. írj te is kérdéseket az általad jelölteknek
5. jelezd a jelöltjeid blogjain, hogy jelölted/nevezted őket

a kérdések:
1. mi a legboldogabb dolog jelenleg az életedben?
az a tudat, hogy szeptembertől elkezdem végre az új iskolát, amit már most nagyon szeretek; illetve hogy az itteni idősek otthonába fogok járni mától beszélgetni/felolvasni/zenélni a néniknek bácsiknak

2. mi számodra a legideálisabb munkahely-lakás-város? / milyet szeretnél majd?
vonós illetve pengetős hangszerkészítő és -javító (ez leszek, ha vége a három évnek). lakásnak valami kis, otthonos dolgot képzelek most el, ez lehet, hogy később változni fog. ősztől budán fogok lakni, de nem szeretnék a fővárosban maradni, jobban kedvelem a csendes, természetközeli helyeket, nyugdíjas koromra szeretnék egy tanyát itt, a közelben.

3. hova szeretnél eljutni életed során?
a tengerhez és óceánhoz elsőként. érdekel még anglia, amerika, afrika is.

4. milyennek képzeled el magad harmincnégy évesen?
ugyanilyen kölyökképűnek, mint amilyen most vagyok, már hangszerész leszek addigra és gondolkodom a karmesteri képzésen is. hogy család lesz-e addigra? nem tudom, mostanában egyre többször gondolok erre.

5. mi a kedvenc színed-számod-hónapod-napod-könyved-elfoglaltságod?
kék, tizenhárom, szeptember, vasárnap, zenélés. kedvenc könyvem nincsen, viszont írók/költők vannak, akiket szeretek: lev tolsztoj, kosztolányi, babits, kurt vonnegut, kafka, pilinszky, jane austin, douglas adams, radnóti, tóth árpád...

6. mit sportolsz/sportolnál szívesen?
szeretek biciklizni hosszú távokon, úszni (de ezt nem tudok jól). kipróbálnám a spinninget és a jógát is, a falmászást, hegymászást, az atlétikát is folytatnám, de a csapatsportokat is kedvelem

7. mi a kedvenc ételed és mi az, amit nagyon nem szeretsz?
sok olyan van, amit szeretek: sóska, rakott karfiol, brokkoli, borsó, kukorica, barack, szeder, cseresznye, meggy
amit nem tudok megenni: olajbogyó, tengeri herkentyűk, mindenféle hal, disznósajt, édességek

8. mennyire vagy távolságtartó és hogyan viszonyulsz az idegen emberekhez?
nem nevezném magam távolságtartónak -csak az antipatikus emberekkel viselkedem így- inkább zavart és ijedt vagyok sokszor, de ezt a gyerekes viselkedést úgy tűnik, sikerül lassan leküzdenem. az idegen emberekkel szemben sokszor még nyitottabb is vagyok, mint egyébként; szeretek például a vonaton, buszon, utcán beszélgetni az ismeretlenekkel.

9. szerinted te milyen vagy?
érzékeny, empatikus, humoros, befogadó, talpraesett, kritikus, alkalmazkodó -direkt nem írtam rosszakat, nehogy úgy tűnjön, titokban pesszimista vagyok

10. hol lennél és mit csinálnál most a legszívesebben?
a tengert nézném a partról, vagy csellón tanulnék
---------------------------------------------------------
én csak egy blogot tudok jelölni, azt amit a legrégebb óta olvasok. így annak a lánynak adnám a díjat, aki számomra is "kedves" dolgokról ír -nem mellesleg érzékenyen és kiválón.
a blogja átköltözött a wordpressre, a neve: úgymond
a kérdéseimet pedig nemsokára közlöm hozzászólásban az ő blogján!

nem lehet könnyű

nem tagadom, hogy dühös voltam az ételekre. dühös voltam az összes olyan emberre, akik nap mint nap esznek, ráadásul úgy, mintha ez nem lenne olyan nagy dolog. dühös voltam az afrikai éhező gyerekekre, akiknek csontosabb volt a testük, és nem nyaggatta őket senki, hogy enni kell -hiszen nincs mit. hatalmas düh volt bennem -és van ma is talán- az ételekkel, az étkezéssel kapcsolatban. az agyam egyre csak e körül forgott és az összes érzelmemet a kajára vetítettem ki. nem ettem és boldog voltam, aztán dühből vagy unalomból ettem és megijedtem, hogy tehettem ilyet? bűntudatom volt miatta, és szégyelltem volna bevallani bárkinek is a gyengeségem. ez az egész nem arról szól, hogy az ember elhatározza, hogy "most előre láthatólag három-négy évig koplalok" -ó dehogy!- az egész egy rohadt nagy harc. folyton ott lebeg körülötted és titkon mindenki tudja persze, hogy nem normális dolog, az amit csinálsz, de más nem tud leállítani, néha még te sem magadat. ami szomorú, mert tényleg erről szól az életem, hol így hol úgy -hol lábadozva, hol totálisan mélyre ásva magam- már lassan három nyomorult éve. csoda, hogy mellette volt időm leérettségizni, új sulit találni, barátkozni, meg ehhez hasonló dolgok. hiszen felemészt. nincs visszaút, ha egyszer elkezded csinálni a hülye buta diétákat és lassan megjegyzed az összes kalóriaértéket, profi vagy anyagcsere-gyorsításban, kardióedzővé lépsz elő, a boltban ácsorogsz az ételek előtt, amiket nem eszel, vagy csak egyszerűen menekülsz előlük, mint a forró tűz elől. elsőre talán viccesnek tűnik ez a rémálom. elsőre még izgalmas, még új, érdemes kipróbálni -gondolod. de rohadtul nem jó utána megszüntetni az egészet, nem lehet egyszerűen kikapcsolni, mikor akarod. nem mondhatod neki, hogy most tűnj el, mert épp felvételizek, vagy belátod, hogy energiára van szükséged valamelyik (miért nem mindegyik?) naphoz, de a fejedben szörnyen gyorsan átbillen a mérleg a "nemevés" oldalára, mert az mindig könnyebb.
miért voltam olyan gyenge, hogy ebbe menekültem?
miért nem lehet egyszerűen leállítani a gépezetet?
olyan sok más fontos dolgom lenne, de nem hagy nyugodni a tény, hogy fiatal korom ellenére éveket pazarolok a semmire. pont a semmit hajkurászom már három éve. negyvenháromig jutottam -amit még ma sem hiszek el. minden percben (?) áhítom a régi vékony testemet, de nem jön, nem szabad jönnie, hülyeség az egész.

lehet ez valaha normális?

érzem a csontjaimban az igazi nyarat, azt ami csak nekem jelent valamit. sok dolog emlékeztet a tavalyi nyárra, amikor "minden megváltozott" -kicsit talán túl szentimentálisan kifejezve. de azt hiszem, ez a nyár volt az, amikor tényleg felfogtam a dolgokat, hogy nem tehetek mindenféle hülyeséget következmények nélkül. sokkal felnőttebb lettem, mint előtte hittem magamról, hogy az vagyok. óriási butaságokat csináltam, néha csinálok most is, de tudom vállalni a felelősséget. előtte nem tudtam.
nem nevezem magamban gyógyulásnak ezt a folyamatot, pedig lehet, kiérdemelné ezt a jelzőt, de most még túl rémisztő elismerni bármi ilyen dolgot. egyenlőre úgy hívom, hogy normálissá válás. ez közelebb áll a valósághoz, és ahhoz, amit érzek. híztam, ezt tudom, a mérleg és a tükör is mutatja, és az, hogy van energiám és pozitívan gondolkodom. egyenlőre még furcsa egy mondatban említeni a "hízás" és "pozitív" szavakat, de idővel ez is természetessé válik majd. nem vagyok kövér, tudom magamról, és látom is. persze észrevettem, hogy nőtt a combom és ez nem igazán tetszik, de most már úgy gondolom, ezen csak tornával és mozgással tudok segíteni -hiszen egészségeseket eszem, nem eszem sokat, úgyhogy az evés részével nem lehet baj, azon nem kell változtatni. izmosodni pedig csak a sporttól fogok, hiába lenne egyszerűbb gondolatok útján megoldani a problémát, de attól nem leszek erősebb és izmosabb és formásabb, ha csak mondogatom magamban. muszáj tennem érte, felemelni a fenekem és eljárni futni, biciklizni, sétálni, tornázni a szabad levegőre. ki kell rángatnom magam a lakásból és csinálni valamit. de most még sokszor nem jut eszembe ebben a dögmelegben kiráncigálni magam a klímás lakásból. mostantól ez megváltozik (különösen azért, mert a levegő is lehűlt). reggel vagy este kibírható a hőség, és tudom, hogy jót tenne egy kis kimozdulás. a nyarakat úgyis mindig bezárva töltöm a lakásba, csinálom a házimunkát, netezek, olvasok, filmeket nézek, hegedülök, barkácsolok, lefoglalom magam. de ha így haladok, véglegesen elszokom a friss levegőtől! holnap este bicajozom egyet, van is hozzá kedvem, szeretek tekerni, különösen terepen, a gáton, földutakon. csavargok egy kicsit a városban.
küzdök a gondolatok ellen, miszerint egyek kevesebbet, csináljam végig a múlt nyarat most is és fogyjak negyvenháromra. de nem tehetem. magam miatt nem csinálhatom. ha soványabb leszek, nem lesz erőm és az új sulihoz kelleni fog, tapasztaltam. ezt akarom csinálni, nagybőgőket akarok készíteni. lány létemre szeretek gyalulni, fűrészelni, vésni, meg miegymás. és ahhoz energia kell, hogy napi nyolc órában tiszta fejjel, nem szédülve minden lépésnél a legjobbat hozzam ki magamból. nem tehetem meg magammal, hogy épp most hagyom cserben a terveimet, én tényleg ezzel akarok foglalkozni. jót tesz ez a munka. talán tényleg pont ez fog segíteni kilábalni az örökös evészavarból. régebben első helyen a fogyás állt, a vékonyság, a lapos has és kiálló csontok. most ezek nem tűnnek már olyan fontosnak. az első a tanulás, a munka, a hangszerkészítés, az önálló élet, a helyes élet, az egészség. túl sok butaságot csináltam már eddig is, nem kell tovább gyarapítanom a listát.

az egyik gyertya véletlenül elaludt

ilyen jól telnek a napjaim! minden rendben velem, csak a sportolás sehogy se jön össze, de dolgozom az ügyön. szeptemberben olyan erős leszek, mint még soha.
és hivatalosan is fél éve nem ettem édességet. csak hogy tudjátok. (anya pedig mint látható, megoldotta a torta problémáját)

újdonságok

az a helyzet, hogy kezdek normális lenni. nem társítok érzelmeket az ételekhez/étkezésekhez, és nem is tervezek. nem számolom a kalóriákat, elfogadom, hogy nőiesedem -ez nem teljesen igaz, mert még mindig nagy rám a 70A-s melltartó, és gyerek toppokat, sportmelltartókat hordok. a mérlegre nem állok már olyan gyakran. a gondolataim alig forognak a kaja körül. továbbra sem eszem édességet, fehér lisztet, fehér cukrot, szemét kaját és sorolhatnám. szeretem a zöldségeket, a gyümölcsöket, de nem annyira, hogy csak ez töltse ki a fejem. rendben vagyok. nem akarok visszaesni.

visszatért!

és három hónap kimaradás után újra élvezem a nőiség örömeit! nagyon örülök neki, még akkor is, ha így nem tudok menni futni és biciklizni.
nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, megvan az egyensúly. nem kifejezett célom a fogyás, a hét nagy részében eszembe se jut. jól érzem magam így, nincs szédülés, gyengeség, koncentrációzavar. rendszeresen biciklizem egy-másfél órákat, és amint elmúlik a "havi(öröm)", elmegyek futni is. megtetszett a földúton való kerékpározás, nem olyan unalmas, mint egy sima aszfalt úton tekerni -mert figyelni kell a nagy kövekre, gyíkokra és siklókra, meg a huppanókra is.
szeretnék izmos, formás és fitt lenni, ez az elsődleges célom. és ki merem mondani, hogy ha ötven kilóval teljesül ez az álmom, akkor ötven kilóval. (most negyvenhét-negyvennyolc körül vagyok) egyébként is izmosodnom és erősödnöm kell, mert felvettek a suliba, ahová akartam, és ilyen erőnléttel nem fogom bírni a napi nyolc óra fizikai munkát. tapasztaltam próbamunkán, hogy több kajára és nagyobb erőre van szükségem hozzá.
szóval minden elég jól alakul, az érettségik is mennek -még lesz egy írásbelim most csütörtökön, aztán június közepén a szóbelik. a matekot élveztem a legjobban, szerintem az eddigi teljesítményemhez képest ez sikerült a legjobban.
a kajálásom is rendben van, sok zöldséget és gyümölcsöt eszem (főleg zöldséget), sovány tejtermékeken és teljes kiőrlésű kenyéren élek, finomakat és egészségeseket eszem és nem koplalok, vagy ilyesmi.
jó lesz ez a nyár, én úgy érzem!

hájas disznó vagyok

dobog a szívem, szomjas vagyok és hányingerem van. hát persze, hogy megint bingéztem. szerencsére négy előtt tartottam a zabapartit, ezután már semmi nem fog lecsúszni a torkomon. mindjárt kipukkadok, pedig ma úgy indultam, hogy menni fog, ment is amíg haza nem értem. nincs kedvem és gusztusom fölsorolni, miket tömtem magamba. ma még megyek biciklizni, aztán holnaptól nincs megállás a negyvennégyig, mert borzasztó módon meghíztam a combomra, fenekemre, hasamra és derekamra. ezeket ledolgozom, aztán jöhet a formás lábikó meg karok. pusztuljak meg, ha nem sikerül!

#34

46 vagyok, majd szólok, ha 44 leszek

köszöntelek az ötvenes klubban titeket!

ötven nyomorult kiló vagyok. júniusban voltam ennyi utoljára. ez az a szám, amitől rettegek, amitől sírógörcsöm van és amivel egész nap undort érzek magam iránt. nem beszélhetünk már semmi soványságról, itt nincs helye a vékony vagy a csinos jelzőnek. mindenütt háj és ormótlanul nagy testrészek. köszöntelek hatalmas csípő, lötyögő fenék, meghízott kar és arc, összeérő combok, vastag vádli! köszöntelek titeket a kajamaratonnal telő életemben! remélem jól szórakozunk majd együtt és lesz még sok sok kisebb testvéretek, úgy mint egybenőtt derék, nagy cicik meg elborzasztó úszógumi.

utállak titeket, takarodjatok le a testemről.

péntektől fellépések és szűz anyám kint állok majd a színpadon a feszülő ruháimban, szégyen lesz mozogni. a ballagós ruhát is föl kell majd ölteni, és az is borzalmasan áll majd rajtam. kikerekedtem. sírok, hogy milyen ocsmány vagyok és közben változatlanul zabálom magamba a banánt, a jó reggeltet, a paprikás krumplit. állatias ösztönlénnyé változtam, aki gurul sétálás helyett. szomorú egy állapot, ráadásul megesz az ideg az érettségi miatt is. híztam -csak ez kattog a fejemben. elborzaszt ez a nagy kerek szám, ami ötössel -te jó isten!- kezdődik. ötven visszaevett kiló. vagyis csak azt a hét kilót ettem vissza, amitől épphogy sikerült megszabadulnom. újra a régi hájas csilla lettem. jobb lenne elásni magam.

péntekre negyvennyolc vagy negyvenhét leszek, aztán majd május négyig valahogy lekoplalom és lemozgom magam minimum negyvenötig. az már nem lesz vészes. az már nem lesz ilyen borzasztó. csak sikerüljön, csak legyen végre itt a nap, amikor negyvennégyre kelek.
addig hat búcsúkilótól kell megválnom minél hamarabb.

kajával fogyni?

egyébként meg nem is értem, hogy akarnak az emberek kajával fogyni? ha ezt meg ezt a zöldséget eszed csak, akkor lefogysz kétszázhatvan kilót! ez badarság. fogyni csak akkor lehet, ha nincs üzemanyag. pofonegyszerű a képlet, hiszen ha nem viszünk be semmit, akkor nem lehetséges a hízás. ha viszont mindenre kifogásokat keresünk -hogy ó, ez a süti most jutalom, vagy ez a kis narancs/banán nem árthat- akkor soha az életben nem ürülünk majd ki, és nem leszünk mutogatni való példaképek a testünkkel. a legjobbak mindig megcsinálják. a legjobbak győznek. én a legjobb leszek, ezt megígérem. ez a blog nem a siránkozásról kell, hogy szóljon, úgyhogy be is fejeztem a rinyálást. fölkelek és annyi kajamentes pillanatot gyűjtök az életembe, amennyit csak lehet. egyébként is, amikor nem eszem, szinte hallani, ahogy ég a zsír, meg mindig több ihletem is van, ami jó dolog, különösen így rajzérettségi előtt.

kiábrándító

kipróbáltam annyi mindent ebben a pár hétben (hónapban?), de semmi sem sikerült. minden szabályomat megszegtem, már-már örömet okoz a szabályszegés. a végleges megoldás az lesz, ha megundorodom az ételtől, az étkezéstől. nem látok más kiutat a kalóriák erdejéből, minthogy leállítom a gépezetet és rágón élek további életemben. a legnagyobb baj vele az, hogy anya figyeli, hogy mennyit kajálok, vagy legalábbis rögtön észrevenné, ha kihagynék akár egy étkezést is -szerdán is hányingert kellett hazudnom ahhoz, hogy ne reggelizzek és még így is alig lehetett lebeszélni anyát a kajálásról.
készen van a tervem: minden ételre, minden lehetséges kajára fölhozom az ellenérveket -persze csak magamban, az emberek elég hülyének néznének, ha mindezt hangosan is kimondanám. csak a dolgok mögé kell néznünk, hogy meglássuk, a tojás például nem egyéb, mint petesejt, amit a tyúk ugyanazon a lyukon nyom ki, mint amin az ürüléket. és a húsok, felvágottak mind-mind döglött, büdös izmok meg zsír, ami undorító tömény ízű olajokká áll össze az izomban. a tehénen áthaladó fű csak a tej, a zöldségeket és gyümölcsöket általában összepermetezik vegyi anyagokkal, lepisilik őket a mindenféle állatok és pókok petéznek rajtuk meg kukacok és lárvák költöznek beléjük és szaporodnak bennük. a pizza pedig úgy néz ki, mint egy kiterített zsíros szív. a paradicsom vérszínű, vasízű bogyó csak valójában. a tésztákban lévő élesztő fölfújja a gyomromat és egyszer majd véglegesen kipukkad, a mák úgy néz ki, mint az undormányos kis pókok, akik a kertben laknak. a méz a gennyre hasonlít -bár ez irreleváns, mert nem eszem mézet. a tejeskávénak már csak azért is lőttek, mert a megemésztett és visszakérődzött füvet nem igazán szeretem, másrészről viszont a benne hemzsegő szénhidrátoktól elképesztő növekedésnek indulnak a zsírsejtjeim. a cukrozott gyümölcslé olyan, mintha édesség lenne -konkrétan az is. ez vonatkozik a győri édes (mint ahogy a nevében is benne van) jó reggelt kekszre is, olyan, mint egy twix, ha a kalóriáját nézzük.
ahhoz, hogy elégessem a zsíromat, ahhoz, hogy megtisztuljak és leapadjon a sok felesleges, fájdalmas zsírraktáram, muszáj mozognom is emellett, mert ha puhány panna maradok, azzal nem leszek boldog úgysem.
és persze, ha nem akarom, hogy a kaja irányítson, akkor muszáj nem mindig a nyomában lennem. nem szabad a boltban nézelődni a polcokra kirakott édességek és más egyéb termékek között, nem szabad evő emberek közelében sínylődnöm, vagy a gondolataim között forgatni a témát. el kell szakadnom ezektől a hányadék dolgoktól. nem dühből, félelemből, szomorúságból, zavarodottságból és boldogságból, jólesésből, kedvből, unalomból enni! az étel azoké, akik szeretik azt -ez ugyanígy van az élettel is- akinek viszont nem inge, ne vegye magára. nekem nem kell a társadalmi szokásoknak megfelelően ennem; ha ünnep van, az nem éjjel-nappal papikát jelent. ha bármi baj van, a kaja nem gyógyír semmire. a tea se jó, mert csak beáztatott levelek, kis színanyag a vízbe -ennyi erővel akár temperát is oldhatnék föl néha. a magvak meg madaraknak valók, amúgy is úgy néznek ki, mint a bogarak, vagy apró vesekövek.
ha eredményt akarok elérni, akkor felhagyok a tervezgetéssel és szabályrendszerrel. a legegyszerűbb, ha CSAKIS annyi bélsárnak valót nyelek le, amennyit muszáj anya miatt. a többi mind szemét. a szép, üres, rózsaszín gyomor a nyerő. vissza a természethez, vissza a megteremtett ürességhez emberek!

kipróbálom magam, milyen normálisnak lenni

én nem másokért -magamért akarok lefogyni/alakulni/kicsit sorvadni- akárminek is nevezem magamban a dolgot. hiányzik a lapos hasam, a bizonytalan szédülés, a tudat, hogy én mindent megteszek az ügyért. hiányzik a mosoly az arcomról, amikor végigpillantok magamon. nem azt mondom, hogy teljesen reménytelenül és hájasan nézek ki, mert azért ez így nem lenne igaz. persze, elégedetlen vagyok néhány testrészemmel, de nem mindegyikkel. például deréktól fölfelé azt mondom, nincs baj -talán csak a felkarom lehetne izmosabb-, ezen a részen egészen vékony vagyok. kiáll a kulcscsontom, a szegycsontom is átlátszik, a vállamon két nagy gümő a kiemelkedő csont, a lapockámnak szép íve van, amikor kihúzom magam, a nyakam kifejezetten szép, és a fejem sem annyira elborzasztó, ha belegondolok. mondjuk ez nem mondható el arról az arcomról, ami tömés után a fejemre költözik -akkor bizony elég hányadékul tudok kinézni, felpuffadok, a szemeim borzasztó állapotba kerülnek és ez nem valami előnyös. de jobb napokon elhiszem magamról, hogy szép vagyok, még ha ez sokszor elképzelhetetlennek is tűnik. mert szeretem a szemem alatti karikákat (tudom, ez betegesen hangzik, de szerintem kölcsönöz valami titokzatos kisugárzást nekem. lehet, hogy csak egyszerűen hülye vagyok. nekem tetszenek a karikás szemű emberek). és szeretem a csuklómat is, ami kis verébszerű, és állandóan lecsúszik róla minden, ugyanez van az ujjaimmal is -azok is viszonylag vékonyak, a legkisebb gyűrű is egy mozdulat után búcsút mond a kezemnek. ezek a dolgok megvigasztalnak, ha szomorú vagyok az elhízott fenekem/combom/hasam/vádlim miatt. ezek azok a kritikus területek, amiket eddigi életem során (nevezzük most az evészavart életnek) körülbelül egyszer vagy kétszer láttam elfogadhatónak és csinosnak. sajnos ezt hamar le is rombolták a különböző vélemények innen-onnan. ezekből a területekből a legnehezebb lefaragni a zsírt. most pillanatnyilag nem is dolgozom rajta. ez szomorú, mert megtehetném, de csak a kifogásokat hozom fel a testmozgás ellen. főképp az időt okolom, ami már hónapok óta a csúnya, szürke, nyúlós arcát dugja a képünkbe -most először érzem azt, hogy el kéne utaznom valami fülledt meleg, de legalábbis megfelelően hőkezelt országba vagy városba, ahol meggyógyulna a télen elgyötört és széttömött testem. de pénz és időhiány miatt sajnos kénytelen leszek itthon kezdeni valamit magammal. ki akarom próbálni a jógát (bár egyszer már voltam úgy két évvel ezelőtt), a spinninget, valamilyen csapatsportot, aerobicot vagy tornát, konditermet, igazából bármit, ami egy kis változást és aktivitást hozna a mindennapjaimba. elmennék én most is biciklizni (ez tényleg így van, lenne hozzá kedvem, szeretek tekerni), de egyrészt ki kell még cserélnem a biciklimen az egyik bovden kábelt, mert tropa a fék; másrészt meg őszintén, kinek van kedve ilyen takony időben az áradó folyó mentén biciklizni -ráadásul szembe szélben? minden sokkal nehezebbnek tűnik a szürkeségben, fény nélkül. emlékszem, nyáron mekkora energiám és elhatározásom volt a fogyással kapcsolatban. napról napra szerettem meg magam újra a depresszióban és önpusztításban leélt egy év után. nem is hiszem el sokszor, hogy tényleg én voltam az a lány harmadikban, aki megbukott fizikából félévkor, mert nem akart tanulni; vagy hogy tényleg én voltam az, aki állandóan kiütötte magát a bulikon, aki késett és lógott az órákról úgy, hogy később a jegyzőhöz került az ügy. mikor kiderült, hogy kábítószert használtam és felhasogattam a bőröm, akkor mintha összeomlott volna minden. emiatt voltam szomorú párizsban, emiatt nem tudtam élvezni azt a nagy utazást és emiatt távolodtam egyre jobban a valódi önmagamtól -vajon tényleg a mostani énem az igazi? melyik évet kéne bemutatnom az ismeretleneknek úgy, hogy na igen, ez vagyok én? azt az évet, amikor ész nélkül elkezdtem fogyókúrázni, nem enni és nem inni tizenöt évesen? vagy azt, amikor tizenhat voltam és úgy éreztem enyém a világ, a felnőttek hülyék és nem értenek semmit? hogy bizony a fiatalság majd megváltja a világot és én egy meg nem értett zseninek tartottam magam? esküszöm, olyan undorító voltam, hogy elborzaszt az akkori viselkedésem és legszívesebben jól felpofoznám magam, amiért nem voltam képes hallgatni a körülöttem lévőkre. és aztán itt van ez az év. sokkal felnőttesebb, átgondoltabb, megfontoltabb, komolyabb lettem. és egyben nincs meg a kontroll, az olyan híres önkontrollom, amivel képes voltam hosszú ideig sanyargatni magamat. újabb és újabb szabályokat állítok fel magamnak. áthághatatlannak hitt szabályokat, amiket sorra megszegek, mert fanyar örömöt érzek az áthágások közben. megtiltom magamnak az összes aszalt gyümölcsöt és aztán következő héten bezabálom a felgyülemlett mennyiséget. elhatározom, hogy nem eszem négy után, és még aznap megszegem azzal, hogy este fél tízkor nem bírom letenni az ételt és vég nélkül tömöm magam. mostanság egyre többször van hogy rosszullétig, önutálatig, undorodásig, sírásig lapátolom a számba az ételt. komolyan, nem tudom mi van velem. egy teljes körű változásra van szükségem. eddig segített, miért hagyna pont most cserben? ki kell törnöm a biztonságot nyújtó ételek bűvköréből. nem szabad hagynom, hogy az étel irányítson engem, hogy a kaja határozza meg a napomat és a kedvemet. nem kell az étel miatt szomorúságot vagy netán boldogságot éreznem. az étel nem érzés, ezzel nem kell kifejezni magam. az, hogy mit eszem, csak rám tartozik és csak én döntök felőle. a tészta sosem lesz olyan jó barátom, mint a könyvek, a jó reggelt keksz nem fogja megfogni a kezem a bajban, és valószínűleg a jegeskávé sem tart majd bakot, ha menekülni kell a rosszfiúk elől. persze képletesen értve az egészet, de akkor is; nem kell, hogy úgy járjak, mint a szemem láttára az emberek. a legfontosabb, hogy a tanulásra koncentráljak. de sajnos az eddigi próbálkozásaim folyamatosan kudarcba fulladtak, mert ahelyett, hogy történelmet/németet/rajzot/nyelvtant tanultam volna, folytonosan a kaja vette át az irányítást és ettem vagy épp keseregtem amiatt, hogy mennyit zabáltam már megint. nem jó ez így. meg kell tanulnom tisztelni az ételeket, nem hirtelen magamba erőltetni, nem kidobni a kukába felindultságomban és ami a legfontosabb, hogy nem szabad érzelmeket kapcsolnom hozzájuk. a negyvennégy kilós elhatározásom nem egy irreális cél -még ha kívülről talán annak tűnik is. a negyvenegy vagy harminchét az lenne -ó, mennyiszer akartam már annyi lenni- de felhagyok azzal, hogy tönkre teszem magam. már így is épp elég testi-lelki kátyút véstem magamnak ezzel az egész őrülettel. nem azt mondom, hogy véglegesen leállok -te jó ég, ahhoz sokkal nagyobb akarás kéne, én nem akarom abbahagyni- csak egy élhetőbb, egy egészségesebb, egy átgondoltabb életmódot tűzök ki magam elé. hamarosan összeállítok egy laza, teljesíthető étrendet, aztán ha már megszoktam a ritmust, akkor megpróbálom majd elhagyni azt. ma még tisztítok, mert rettenetesen undorodom az ételtől (ez nem igaz), csak olyan sok mindent föléltem reggeli-tízórai-nassolás-ebéd-még egy kis nasi címszó alatt, hogy leírni is borzalmas lenne, de leírom, hogy többet ne essek ebbe a hibába.
a mai malackodás hozzávalói voltak:
egy csomag félzsíros túró, egy főtt tojás fehérje, két kis datolyaparadicsom, két bögre tea, egy doboz (330 ml) jegeskávé, egy kis szelet pirítós, számolatlan mazsola, földimogyoró, sózott napraforgómag, aszalt sárgabarack, egy tányér borsópörkölt kis tejföllel (anya specialitása), egy csomag jó reggelt keksz, egy nagyobb alma, egy szelet sovány sonka.
jézusom, mindez negyed kettő előtt!

leírom, hogy ne felejtsem el

pro és contra lista (mert néha számot vetek az életemről):
pozitívumok:

• jó vagyok irodalomból és most már a matekot is értem 
• általában nyitott vagyok az új dolgokra és a különböző nézőpontokra 
• jó tanácsokat tudok adni és megőrzöm a rám bízott titkokat 
• jó a humorom 
• olvasott vagyok és sokféle témához hozzá tudok szólni 
• tisztelem az embereket 
• nagyon kritikus vagyok 
• tapintatosan kezelem a szomorú dolgokat 
• megvalósíthatóak az ötleteim 
• néhanapján beköszön a hatalmas tudásvágyam 
• szeretek tanulni  

negatívumok:

• még mostanában is van, hogy szélsőségesen kezelem a dolgokat 
• a túlzott kritizálásommal megbántom az embereket 
• vannak fura bogaraim 
• idegesítő vagyok mikor nagyon bepörgök valami miatt 
• nárcisztikus vagyok és arrogáns 
• túlságosan beleélem magam lehetetlen dolgokba 
• nem tudom kontrollálni magam/vagy túlságosan beszabályozom az életem 

az étkezésem kezd helyreállni, egy hónap múlva negyvennégy akarok lenni (most negyvenhat és fél vagyok). ehhez tartani fogom a napi négyszáz kalóriát, a háromszori/négyszeri étkezést (kicsi adagok, kalóriaszegény ételekből) és a heti legalább négyszer végzett testmozgást. tudom, hogy meg tudom csinálni, hiszen a 44 elérhető és tartható súly. pont jó az egészséges és vékony alakhoz. a 44 egy olyan szám, amivel nem érzem magam dagadtnak, tudok szépen öltözködni vele, és élhetőek a hétköznapok. a negyvennéggyel boldog leszek -bár most is az vagyok. érettségin majd belibbenek a csinos ruhámban, megírom életem legjobb dolgozatát és mindenki csodálni fog. (hú, azért ez merész elképzelés)

hajráidőszak

tanulási beosztást írok magamnak, ehhez pedig egy követhető és hatékony étrend dukál. muszáj valami egészséges de fogyókúrás táblázatot összeállítani magamnak mert látványosan hízni kezdtem, ami elborzaszt és elkeserít.
nem akarok abból nagy ügyet csinálni, ha este még megeszem egy almát vagy narancsot, de azért annyira sem akarom elereszteni magam, mint az utóbbi napokban, hogy fél kilenckor én még kukoricapelyhet csemegézem az üvegből. szigorúan számoltam a kalóriákat és sikítófrászt kaptam, mikor láttam, hogy már reggelire megettem 517 kcal-t. pedig nem tűnt olyan soknak -ó, ne szépítsünk, azért az egy doboz túró az egy doboz túró. és hiába kerekítgetem a jegeskávém szénhidráttartalmát mert soha az életben nem lesz kevesebb. nem akarom magam átverni meg ámítani azzal, hogy egészséges kajákból zabálom teli a hasam. úgyhogy holnap, mivel utazok, úgyis lesz időm -persze a tanuláson kívül- és készítek majd egy étrendet. aztán majd az igazi tavaszra csúcsformába -vagy legalábbis elfogadható külsejűre- jövök.

irány a negyvenhárom

karácsony előtt tizenhat nap alatt sikerült leszippantanom azt a fránya három kilót, és szentestére negyvenhárom voltam. most is meg tudom csinálni. április négyre újra negyvenhárom lesz a mérlegen. az összes önbizalmamban fogadok, hogy megcsinálom. már sikerült párszor elérni ezt a számot, de sajnos megtartani még nem tudtam hosszú ideig. na most majd változik a helyzet! tudom, ezt is kajamaraton után mondom, de muszáj változtatni, hogy csontos legyek. napi kétezer kalóriával soha az életben nem lesz az enyém az oly áhított test. a mai tömésem hozzávalói: két csomag jó reggelt keksz tejbe aprítva (valami isteni csemege), mazsola, pár szem füge, egy egész csomag mogyoró és mazsola együtt (pedig múlt héten kibírtam, hogy ne egyek belőlük), egy natúr joghurt, alma, narancs, zöldséges rizs rántott hússal, salátakeverék, csemege uborka, három szelet sajt. szerintem holnapra hízok vagy négy kilót ettől a tetemes mennyiségtől. mit művelek magammal? és a legrosszabb, hogy szinte élveztem a zabálást, egy pillanatra sem töprengtem el rajta igazán, hogy talán nem kéne ezt csinálnom, és hogy úgyis megbánom majd később. tegnap este se jutott eszembe. mostanában kikapcsol az agyam, ha kaját lát.
de
most
végre
változtatok!

holnaptól nincs vacsora -ami azt jelenti, hogy tizenkettő után nem eszem. a reggeli gyümölcs és tejtermék. és utána az iskolában megehetek egy almát. és kész, befejeztem. ha hazaérek, eltüntetem a kaját -lehúzni a wc-n, vagy kidobni a konténerbe. régebben is meg tudtam tenni, nehogy már most ne menjen. emellett ihatok minden nap két bögre teát, aztán punktum. nincs több. az étel elkeserít és eltérít a célomtól. csak pár napig kell kibírnom az "éhség" érzését, utána majd elmúlik magától. hétvégére majd még kidolgozom a programot.

csak én érzek így?

azt akarom, hogy a nap átsüssön a lábaim között. azt akarom, hogyha valaki megpillant, etetni akarjon és ne higgye el, hogy egyáltalán élek ilyen soványan. szép testet akarok, amit a tesiöltözőben nem takargatok. olyan testet akarok, amit mindenki csodál. olyasmit akarok, mint év elején, amikor idegenek, tanárok, ismerősök és barátok jöttek oda hozzám és csodálták az új sovány csillát, az új pálcikát, aki magabiztos volt és valamennyire szép. azon gondolkodom, hogy holnap nem eszek. persze ez nem valószínű, mert vendéglőbe kell mennem, amit úgyse lehet evés nélkül megúszni. legalább addig jó lenne tartani a nulla kalóriát. de anya kiakadna, ha nem reggeliznék -még a hazudott súlyomat is keveselli. mit tegyek hát, ha mocsoknak érzem az összes kaját? oda kéne adnom a holnapi útra csomagolt szendvicseket valakinek a nyugatiban. biztos sokan örülnének neki. ma is vettem az egyik barátnőmnek kávét, a másiknak meg egy kinder buenot. perverz élvezettel nézem, ahogy más csokit vesz/csokit eszik/csokit csomagol ki és be. egyszerűen imádom lesni, amikor az emberek esznek. irreálisnak tűnik az egész folyamat, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogyan tudják tömni magukat egész nap -na nem mintha én korábban nem ezt csináltam volna. nekem nem azt jelenti az evés, hogy boldogság, természetesség vagy ésszerűség; bennem félelmet és undort kelt, megbotránkozást. legszívesebben hisztérikusan nevetnék, mikor megkínálnak valamivel. és ó jajj, ahová holnap megyek, és ahol vasárnapig leszek -szóval majd három napon keresztül idegenben-, ott azt mondták, hogy zabkása lesz a reggeli almával, dióval, lekvárral. eleve nem tudom eldönteni, hogy a zabkása édességnek számít-e, és előre elborzaszt a gondolat, hogy esetleg amíg én felöltözöm, addigra kész reggelivel várnak, és a zabkása tetején ott trónol majd a lekvár (amit ugye nem eszem, mert édesség) és én pánikba esek, mert fogalmam sincs, hogy mondjam azt, hogy ilyet nekem tilos enni, és eleve nem szabad visszautasítani az ilyesmit. ez így nem fair. nem csinálhatják ezt velem. már két napja ezen stresszelek, hogy vajon fölfedezik-e, hogy bolond vagyok, hogy én nem úgy viszonyulok ezekhez a dolgokhoz, mint más. ja, és anya negyed órája kiabált föl, hogy ha zabos sütit sütne, csak csoki helyett mazsolát meg vörösáfonyát tenne bele, akkor én ennék-e abból. a válasz persze egyértelműen nem volt. nem szereti, hogy nem eszem édességet. ó édes istenem, ha tudná, hogy engem mennyire fölidegesít és bánt, hogy ő meg igenis eszik ilyesmit.. amúgy se nyúltam hozzá a kosárba kitett fölbontott mazsolához és a fügekoszorút sem kóstoltam meg. a héten csak kétszer szaladt el velem a ló: egyszer tegnap este, amikor (olyan hét-fél nyolc óra tájban) megettem egy narancsot és egy almát; másodszor pedig ma, amikor is reggel a magammal megbeszélt fél doboz túró helyett megettem az egészet (kétszázötven grammos zsírszegény kiszerelés) és most délután is megettem pluszban tíz szem földimogyorót. a hosszúkávéval sajnos nem igen tudtam leállni, tegnap és ma egyet, kedden pedig kettőt is ittam, de még szerencsére így sem olyan vészes a dolog. jövőhéten ha törik, ha szakad, nem iszok ilyesmit -se jegeskávét, se tejeskávét, se hosszúkávét, se porkávét, semmit. kibírom én anélkül is. más a betegsége miatt sokkal fontosabb dolgokat nem ehet/ihat, hát akkor én miért ne bírnék ki egy hetet enélkül? egyébként se akarok enni. borzasztóan zavar a sokféle étel, a sokféle fogás (atya ég, mit fogok én enni holnap és holnapután a vendéglőben? amúgy is rettentő nehezen döntök bármilyen kaja/vásárlás ügyben, most ráadásul idegen helyen is leszek, ami csak még inkább felbolygatja az idegeimet). nem akarok ételt látni a közelemben -máskor meg majd meghalok egy falatért, undorító. várom már az egyedüllétet, azt hogy a saját lakásomban csak olyan kaják legyenek, amit még csak-csak elfogadok, vagy semmilyen, talán ez lenne a legjobb. persze néha azért vennék a barátaimnak valami finomat, meghívnám őket erre-arra (mert persze miért is ne költeném az így is kevés pénzemet másra), és a családomnak is vennék mindenféle jót, csak nekem ne kelljen enni belőlük. azt akarom, hogy senkiben se merüljön fel, hogy netalántán megkínál valami mocskos kajával. nekem nem kellenek ilyesmik. értsétek meg emberek, hogy ez engem nem érdekel, hogy ez nekem fáj, hogy ez engem teljes mértékben fölháborít. miért nem lehet csak egy kis tekintettel lenni rám?

NHK (Napi Háromszor Keveset)

íme a fantasztikus, bombasztikus, lehengerlően abszolúte nyerő tervem:

• reggelire választhatok az alábbi ételek közül egy jó kis hármas kombót: natúr joghurt, fél doboz túró, pirítós, narancs, alma, jó reggelt keksz (maximum két szelet), natúr kukoricapehely tejjel, kis tálka tejbegríz, bármilyen más itthon lévő gyümölcs de szigorúan csak egy szem + egy bögre zöld tea (ez a három választási lehetőség fölött áll)
• ebédre mint minden normális ember, főtt ételt eszem, ami levesből és második féléből áll -mindkettőből normál vagy kisebb adag (ha nincs leves, akkor így jártam, helyette jöhet víz vagy zöld tea) 
• de mivel a suliban nem tudom kivitelezni a második pontot, ezért muszáj leszek beérni a negyedik-ötödik óra körül elfogyasztandó szendviccsel  
• vacsorára már csak két félét választhatok ezek közül: natúr joghurt (bár sulis napokon nem ajánlott, mert puffaszt), fél doboz túró, pirítós, narancs, alma, kis tálka tejbegríz, bármilyen másik gyümölcs. de lehetek korszakalkotóbb is, és például összeüthetek magamnak valami finom kis zöldségsalátát vagy gyümölcssalátát is + egy bögre zöld tea. és persze mindig észben kell tartanom, hogy lefekvés előtt nem érdemes sokat enni, mert nem tudok rendesen aludni, meg teljesen fölösleges energiát bevinnem akkor, ha már úgyse csinálok semmi érdemlegeset. 
• a vacsora mindig négy és öt között/körül van. ha később érek haza, akkor már csak egyfélét ehetek a kettő helyett. ha vészhelyzet áll fenn és úgy érzem meghalok, ha nem jutok kajához, de már elmúlt öt óra, akkor eszek egy fél almát vagy csendben szenvedek. 
• a víz és zöld tea fogyasztásomat növelem az égbe 
• nem költök pénzt kávéra, teára vagy bármilyen más dologra, csak dobozos teát (mármint filtereket)/anyának csokoládét/anyának édességet vehetek, a megmaradt pénzemet pedig gyűjtöm majd hasznos dolgokra 
• a három főétkezés között nincs nassolás, nincs még egy kicsi ebből meg abból. a hármas szám kell hogy a szemem előtt lebegjen! ha mégis borul a bili, akkor csak gyümölcsöt lehet enni és csak szeletelve (több idő, többnek tűnik).
• és ami a legfontosabb, mostantól nem eszem a túlevés-veszélyes ételekből. sorolom: aszalt vörösáfonya, füge, napraforgómag, földimogyoró, diákcsemege, aszalt barack, szeletelt mandula, natúr kukoricapehely magában, mazsola, saláta-magkeverék. a legnasiszerűbb kaják a világon, mindig csak a szomorúság marad utánuk, az hogy nem tudok megállni és szempillantások alatt befalom őket. egy pár napig vagy hétig nehéz lesz, mert anya majd vesz még nekem, de ha az édességre nemet tudtam/tudok mondani, akkor erre is. csak elhatározás kérdése az egész. soha az életben nem lesz olyan alakom, amilyet szeretnék, ha folyton csak teletömöm magokkal és aszalt gyümölccsel. 
• a mozgás marad a régiben. heti ötször bicikli/torna/futás/tesi órai tevékenykedés  

isten áldja a zöld teát!

ha kibírnám, hogy ne bontsam föl őket, nem is lenne baj. de ahogy felbontok egy újabb csomag földimogyorót/napraforgómagot/vörösáfonyát/fügét/diákcsemegét/mazsolát/saláta magkeveréket/szeletelt mandulát, valahogy elborul a fejem és egy nap, jó esetben másfél nap alatt befalom -néha csak elcsipegetem. anya ma is rám szólt, hogy ne egyek meg mindent egyszerre. igaza van, lehetnék mértéktartóbb is. például a mai nap (a diákcsemegétől eltekintve) egész jó volt. még a tejbegrízből is képes voltam hagyni holnapra -tudniillik, amikor anya este megfőz egy fazékkal, általában másnap délig tudom mértéktartóan eszegetni, és aztán bekattanok, felfalom az egészet, utána meg rettentő ürességet érzek, amiért elfogyott. ez így megy minden egyes alkalommal, és már egyre nehezebben bírom. most azt találtam ki, hogy egy nap csak egyszer ehetek belőle, de ma is megszegtem.
egyébként három napig megint nem volt anyagcserém (kedd-csütörtök), gondolom a felvételi miatt izgulhattam, de ahogy túl voltam rajta, és hazaértem, olyan hasmenésem lett, hogy ihajj! pénteken majdhogynem minden szünetben rohangáltam a wc-re. no nem baj, én csak örültem neki, hiszen végre beindultak a normális bélműködéseim.
amikor szerdán meg csütörtökön átutaztuk a fél országot a felvételi miatt -esküszöm, szerda reggel héttől csütörtök este hétig vonaton/metrón/buszon voltam, sétáltam vagy épp felvételiztem-, színtisztán szénhidrátot zabáltam. mivel persze az ilyen utazásokra csak szendvicset meg almát lehet csomagolni, nem is szólva a jó reggelt kekszről, meg a nyugati metróaluljáróban kapható fitness pontpontpont nevű csodálatos magos, teljes kiőrlésű, sült paradicsomos finomságról. na mindegy, lényeg a lényeg, két napig szinte csak kenyérfélén és cukros(fujj) kapucsínón éltem. ez meglehetősen undorító, de nem volt más választásom; az ötórás vonatútra nem túl szerencsés natúr joghurtot vinni nassolni valónak. a legrosszabb az egészben, hogy jövőhéten megint megyek pestre -vagyis átutazok rajta, meg nem leszek itthon-, bár most már egyedül, ami lényegesen megkönnyebbíti a dolgomat, így majd azt eszek, amit akarok, és nem kell szendviccsel tömni a fejem.
ma vacsorára -a fél szelet szaftos kenyéren kívül- natúr joghurtot ettem eperrel és zöld teával. itt a tavasz! biciklizni és futni járok, ha nem épp a szobámban nyomom a felüléseket meg súlyzózom.
kedden vettem egy doboz zöld teát, mert mindenki annyira isteníti, bár az elején elég borzalmas volt az íze, így üresen, de mostanra már teljesen megszoktam, sőt, egész jó, igyekszem minél többet inni belőle. cserébe leálltam a kávéval -vagyis a napi négy-öt csészés fejadagomat lekurtítottam heti kettő-háromra. tervezek majd szűzteakapszulát is venni, nem tudom milyen árban van, úgyhogy ez még kérdéses. meg igazából nem tudom, hogy használna-e valamit, azért nem szeretek fölösleges dolgokra pénzt elverni. ó, és gyakran kiélem a "vegyünk édességet, mert az muri" vágyamat, így anya rendszeresen kap tőlem valami süteményt vagy kürtőskalácsot. kedden a coop-ban láttam rigójancsis boci csokit, a szülinapjára azt tervezek majd venni. sőt, a felesleges pénzemet (te jó isten, hol van nekem ilyen?) majd tábla csokikra tervezem költeni, amit, ha összegyűlik jó sok, az osztályomban akarok szétosztani. mániámmá vált azon agyalni, kinek milyen kaját adhatnék, mivel lephetném meg. bezzeg, ha ilyen intenzitással járna az agyam a rajz érettségire való készülésen, máris nem érezném magam akkora lúzernek művészettöriből...
áprilisra bomba formában akarok lenni, jól akarom érezni magam a bőrömben -csak sajnos ezt mindig elfelejtem, amikor kinyitom a túrós dobozt, vagy halált megvető bátorsággal lelopódzok az emeletről fügét nassolni. állj már le ezzel az örökös csipegetéssel!

új hónap, új állomás

már rég nincs arról szó, hogy lemenjek anyához süteményt enni, vagy hogy kapjak az unokahúgom tortájából, amikor nálunk is megünnepeljük őt. nincs szó arról, hogy a büfében a hosszúkávén és presszókávén kívül mást is vegyek magamnak, meg arról se, hogy rácuppanjak a nutellás üvegre/gyümölcsjoghurtra/frissen sült brownie-ra. és persze sose szólt arról a fáma, hogy kiló- illetve literszámra tömjem magamba a lasagnát, a feta sajtot, olajbogyót, avokádót vagy mézet, mert ezeket sose szerettem. bevallom, volt olyan időszak, amikor néha megettem egy péksüteményt és elég sok édességet ettem, az első igazi bingémkor befaltam háromnegyed tepsi meggyes piskótát, ami puha édes és meleg volt, imádtam. aztán mostanában meg szokásom, hogy mindenből "csipegetek". csipegetés alatt értem a konyhában járkálást, miközben megeszem a majdnem egész fazék tejbegrízt, a fél fazék sonkás tésztát, egy narancsot vagy almát, beleeszem az összes fajta főételbe, felzabálom a fügét, aszalt vörösáfonyát, napraforgómagot és mogyorót; és volt olyan is, hogy egymás után öt tányér paradicsomlevest ettem, utána pedig meg is vacsoráztam. ez undorítóan sok, nem is tudom, hogy fér el bennem ennyi kaja. mindig el tudok képedni a gyengeségemen és nevetséges vagyok, amiért megtervezem, mit eszem másnap, utána meg a totál ellentétét csinálom.
tegnap szerencsére megálljt tudtam parancsolni magamnak és kettő után már nem ettem egy falatot sem -ilyen is régen volt. ó, és a kávét is próbálom tovább csökkenteni, ami azt jelenti, hogy ma reggelihez citromos teát ittam a jól megszokott kávé helyett -ez utoljára minimum másfél-két éve fordult elő. szóval haladok azért, és amióta csak egészséges ételekből zabálok -ha zabálok-, azóta nem mentem negyvenöt fölé még véletlenül sem. ennek ellenére (mármint az egészséges étkezés ellenére) folyamatosan hullik a hajam, bár szerencsére nem olyan durván és pluszba most először életemben, kimaradt a menseszem is. sokszor volt már, hogy késett és anyának azt hazudtam, hogy megjött -most is ez volt- de utána rendszerint mégis helyre állt a rend. most viszont utoljára januárban volt valamikor. istenem, teljesen rendszertelen már mióta! ráadásul az ízületeim furcsán kattognak és ropognak, ami nem gondolnám, hogy jó jel. viszont a hasam kockásodik, csak nem kéne minden estére eltakarnom a papikálással, akkor talán csodajó alakom is lehetne. van rá egy hónapom, hogy szép legyek a tavaszra, nyárra. tegnap nem rontottam olyan bődületeset és tornáztam is. ma meg egész jól haladok. csak kitartás kell és nyugalom, meg persze pontosan követhető menetrend. ez a következő:

1. továbbra sincs semmi fehér liszt/fehér cukor/édesség 
2. a napi három, esetleg két étkezést tartani, minél több fehérjével és zöldséggel 
3. heti legalább ötször tornázni/futni/biciklizni 
4. napi egy liter zöld tea és két liter víz 
5. leállni a zabálásokkal, betartani az öklömhöz mért étkezéseket (tudniillik, a gyomrunk akkora, mint az öklünk. én próbálom elhinni ezt, de lehetetlen, hogy annyi kaja elférne ott benn, amennyit néha képes vagyok összeenni)

töretlenül változatlan minden

megettem mindent, amit nem kellett volna. a reggelem jó volt, a reggel majdnem mindig jó. éjszaka azt álmodtam, hogy a barátnőm -aki szintén nem eszik normálisan- sokkal kevesebbet eszik nálam. sajnos ez tényleg igaz. a lényeg, hogy reggelire ettem egy kis szelet tönkölybúzás pirítóst szendvicsként, egy almát meg kávét. aztán megterveztem egy szép kis kajálást, amit sajnos valóra váltottam. a nagyszünetben megettem a hiperegészséges szendvicsem és vettem hozzá három deci hosszúkávét, mert miért is ne. mégy egy alma. utána pedig hazajöttem és negyven percen keresztül folyamatosan zabáltam és tömtem magam. minden fellelhető kajával kipárnáztam a gyomrom. került bele sonkás tejfölös tészta, narancs, natúr joghurt, rengeteg natúr kukoricapehely, füge, mazsola, kávé és szeletelt mandula. leírni is szörnyű, pedig volt már ennél rosszabb is. persze nem csoda, hogy féktelenül zabálok -jövőhéten felvételi.
sokkal kevesebbet akarok enni, de aztán az agyam ellenáll és megeteti mindenfélével a testem. tornázni is utoljára hétfőn tornáztam -bár akkor intenzíven és sokat, még a fiúkkal is végigfociztam egy órát- de azóta egyáltalán nem volt időm. ma már fogok és hétvégén megyek futni, ha jó idő lesz. hétvégén keveset eszem majd. és ma kikerülöm valahogy a vacsorát.
hat nap múlva, a felvételim napján lesz három hónapja, hogy nem ettem édességet. (fontos számon tartani, nehogy elfelejtsem)
februárban kimaradt a mikulás

ezt kéne szem előtt tartanom, nem a kényszert, hogy szénhidrátot és fehérjét raktározzak magamnak minimum jövő karácsonyig. (mivel a szervezetem kiéhezett ezek szerint az előbb említett dolgokra, ezért több fehérjét fogok enni, de a szénhidrátot a minimum szinten fogom tartani, és rászokom a teára, a hosszúkávét pedig heti egyszer engedélyezem magamnak)

gyertek és együk meg együtt a fél konyhát

ma összejátszott az öt veszélyfaktorom, úgyhogy késő délutáni kaja-parti lett belőle. az öt rizikóm az a) kialvatlanság, b) unalom, c) hogy szombaton volt utoljára bélperisztaltikám, d) váratlan nagy döntések elé lettem állítva a továbbtanulással kapcsolatban és e) anya jószívűsége, amiért vett nekem földimogyorót, gabonamagvas joghurtot, gyümölcslevet, mazsolát, fügét és vörös áfonyát. sebaj, legalább újra van anyagcserém -bocs, hogy undi vagyok, de ez a rút igazság.
a holnap már jobb lesz, felvételi lesz a suliban és maradok délután megnézni az új nemzedéket -valószínűleg szarrá röhögöm majd magam a szituációkon. evés szempontjából a holnapi menetrend a következőképp néz majd ki:
reggeli: kávé, alma, egy pirítós és egy keksz
iskolában: alma (mostantól szeletelem, úgy sokkal jobb), natúr joghurt, esetleg egy kávé
itthon vacsi: tejbegríz -.- SZIGORÚAN EGY KIS TÁLKÁVAL!
közben sok-sok víz (minden órában egy pohárral)

muszáj kicsit tisztogatni, undorító vagyok. ezekkel a csipegetős dolgokkal az őrületbe lehet kergetni. valaki gyorsan pusztítsa ki a világból őket!
/ma hazafelé jövet vettem anyának egy francia krémest. aranyos gyerek vagyok/

változások jönnek

tartom magam a tornához és alig várom már, hogy jó idő legyen és megfázás nélkül tudjak futni meg biciklizni reggel és este. istenem, annyira igénylem a testmozgást, hogy az nem rám vall. nem azt mondom, hogy sose szerettem sportolni -kiskoromban atletizáltam, kosaraztam meg egy kis ideig ritmikus sport gimnasztikára is jártam, és később is futottam vagy úsztam néha-, de tegnap óta, vagy hétvége óta a napom igen nagy hányadában kívánom a tavaszt, hogy végre futhassak. tenni akarok az izmaimért. azt akarom, hogy szép, szálkás testem legyen tavaszra, ami sikerülhetne is, ha végre nem mínusz fokkal indítana a reggel.
már el is terveztem, hogy amíg suliba járok, addig majd átállok a fél ötös kelésre, így lesz időm elmenni futni és egy gyors zuhanyra is elég, aztán irány a suli, esetleg este/késő délután is elmehetnék a gátra. iszonyúan kívánom az égető érzést a tagjaimban, a szabadságot és a friss levegőt.
nem mondtam még, de leszoktam a cigiről is, egyszerűen undorodom a szagától, nem akarom, hogy büdös legyek. kicsit persze nehéz, mert sokszor használtam pótcselekvésként evés helyett, meg a társaság, amiben mozgok, annak a kilencvennyolc százaléka is dohányzik, de úgy vagyok vele, hogy ha az édességgel le tudtam állni, akkor egy ilyen ártalmas dologgal miért ne tudnék. egészséges, izmos de vékony lány szeretnék lenni, aki tesz a jövőjéért, művelt és humoros kis egyéniség. magam mögött akarom hagyni a depresszív, önpusztító hajlamokat. nem akarok fejfájást és rosszulléteket (szerencsére -lekopogom- már nincsenek is). napi két kávét iszom, reggelire szénhidrátot eszem főleg, mert kell az energia, napi két gyümölcs és minden órában egy pohár víz.
és képzeljétek, ma délután csináltam magamnak hirtelen felindulásból egy kis tálka gyümölcssalátát, amibe került: mangó, mazsola, aszalt füge, endívia és fejes saláta, reszelt répa, reszelt karalábé, aszalt vörös áfonya és natúr kukoricapehely. és....nem volt jó. alig tudtam megenni, mert túl édes volt. ezek szerint annyira elszoktam az édestől, hogy már nem is kell az aszaltgyümölcsös édességérzet se. ennek örülök, legalább egy ideig elvette a kedvem a mazsola evészettől -ha csak rágondolok, rosszul vagyok.

fáj a femurom, ha ülök

tudom, hogy normálisan kéne ennem, fölfogom, hogy a napi ezer kalóriát minimum meg kéne ennem, de az agyam éhezni akar. azt akarja, hogy a számmal azt tudjam mondani, hogy: "egy hete nem ettem" vagy "ma csak egy almát fogok enni" vagy "nem érdekel az egészségem, csak vékony akarok lenni". és közben meg pont az a legviccesebb, hogy én nem akarok rosszul lenni. épp elégszer fájt már a fejem, vagy voltam ájulás közeli állapotban az utóbbi két évben emiatt. úgy értem, hogy rohadtul ellentétes gondolataim vannak a témával kapcsolatban (te jó isten, egész nap csak e körül forognak a gondolataim). az egyik felem azt akarja, hogy ne kelljen minden percben ezen törnöm a fejem és legyek végre normális. de a másik felem pillanatok alatt legyőzi ezeket a józan felvillanásokat és amellett kezd el érvelni, hogy sok-sok ideig kell fastolnom és tornázzak többet és legyek gyenge meg fáradt. nem értem magamat. nagyon szeretem az evészavarom; és ez elborzaszt.
elmaradtak a piros betűs napok, anya azzal fenyeget, hogy fakanállal fog megtömni, ha nem jön meg, de ez lehetetlen, ez nem így megy. mostanában többet ettem, mint általában szoktam, pont a bingék elkerülése végett. úgy ahogy sikerül is tartanom magam a szabályaimhoz (rengeteg hülye kis szabályt hozok magamnak nap mint nap. ebben lazán jó vagyok). a beszédtechnika tanárom meg azt duruzsolja, hogy sosem fogok kijönni ebből és valahol persze igaza van, de abban téved, hogy kövérnek látom magam. nincs testképzavarom. tisztában vagyok vele, hogy az átlátszó szegycsont, bordák és medencecsont meg kulcscsont meg stb. nem egészségesek és nem normálisak. de attól persze a combjaim nem lettek kisebbek és a hasam is megnő evés után, ezt centivel is tudom bizonyítani, nem csak beképzelem. és látom, hogy a kirakatok üvegeiben valahogy vékonyak a lábaim, de fölülről nézve nem azok, rossz helyen van a fejem. próbálok egészségesen enni, sőt nem csak próbálok, már hónapok óta így eszem.
stresszelek a felvételi miatt. mindenki szerint, ha meglátnak, azt mondják, majd, hogy túl sovány vagyok ehhez a szakmához. be akarom bizonyítani, hogy nincs igazuk. izmosabb vagyok, mint valaha.

furcsán kattognak az ízületeim és száraz, sárgás a bőröm. undortó, mint valami fura űrlény, olyan vagyok. vagy legalábbis kezdek azzá válni. (ingrid azt mondta, puhány vagyok. nem vagyok olyan feszes és izmos mint ő. nem értem, miért mond nekem ilyeneket. azt hittem, elsírom magam próba közben, mikor ezt mondta. nem igazságos, hogy ilyeneket mondanak egymásnak az emberek. különösen, ha tudják, hogy mi baja a másiknak és hogy így csak még mélyebbre süllyed a másik. ez nem igazságos. én is tudom, hogy van még hova fejlődnöm, nem kell ezt állandóan az orrom alá dörgölni. mérges vagyok és elkeseredett. nem akarok enni.)

lovagi esküm

mivel az utóbbi napokban -na jó, hetekben- rendesen kívánom a szénhidrátot és kis mértékben a cukrot, sokat gondolok édességekre és többszöri próbálkozás ellenére is újabb meg újabb bingékbe bocsátkozom, ezért úgy döntöttem, változtatok a szabályaimon.
a holnaptól érvényes rendelet a következő:
-reggelire egy kis teljes kiőrlésű/rozsos kenyér pirítós valami minimál feltéttel, meg természetesen az elengedhetetlen bögre kávém
-az iskolába viszek magammal egy natúr joghurtot és egy almát/narancsot plusz porkávét
-a többi tízórait, amit anya pakol és úgyse eszem meg (mint ma, ugye?), azt odaadom az osztálytársaimnak, vagy cserélek cigire
-a napi két szem gyümölcs marad, de mostantól szigorúbb betartást igényel ez a pont
-nem eszek semmilyen kekszet (se jó reggeltet -bár erről már leszoktam-, se ezt az újfajta lurkó teljes kiőrlésűt, ami tegnap óta megkeseríti az életem)
-nem eszek tésztát, fehér lisztet, cukrot
-napi két kávét ihatok csak, hosszú napon -vagyis szerdán- lehet három, de lényeges, hogy nem tejeskávé és szigorúan csak édesítővel fogyasztható
-csak kis tányérból vagy kis tálkából eszek
-miután hazaértem és megvacsoráztam (még négy előtt) NINCS SEMMI EVÉSZET! víz van és kész
-nem eszek semmit a menzán, mert undorító mások előtt enni és a kolisok elől elenni bármit is vétek (illetve sosem tudhatom, hogy mi van a menzakajában)
-a tartalmas és egészséges táplálkozás a lényeg, nem az, hogy vidáman tömjem a hasam, amíg meg nem fájdul
-ha vendégek vannak nálunk, vagy én vagyok vendégségben, nem szabad csipegetni. a nap három étkezésből áll, ezt betartva lehet csak esélyem arra, hogy lefogyjak még 3-4 kilót. amúgy is, az evés helyett sokkal több és jobb szórakozás van (pl. kosztolányit olvasni, verset írni, hegedülni, tanulni, tornázni...)
-minden nap -kivéve szerdán, mert akkor este érek csak haza- legalább 30 perc torna

-az evés/zabálás undorító, állati ösztön, ha elkap az evési láz, arra itt van újabb öt tétel:
1. más emberek gyógyíthatatlan, szörnyű betegségekben szenvednek, én játszva kibírok egy napot kevés kajával
2. amint enni akarok, gyorsan ki kell találnom egy rímet vagy kis verset, ami az adott étellel/érzéssel kapcsolatos -ez elvonja a figyelmemet és nem igényel semmilyen eszközt
3. ha kibírok így egy hetet, akkor megajándékozom magam egy szerdai sherlock holmes-szal
4. a fölösleges, tehát terven kívüli étel zsírként rakódik le mindenhová a testemen, az pedig csúnya lenne
5. egy pohár víz, cigi és rágó

végtelenítve pörög az agyamban a...

csak azt akarom, hogy ne egyenek előttem és én sem akarok mások előtt enni. ha túl kevés, akkor az a baj, de ha túl sok, az is felidegesít. utálom, ha valaki kevesebbet eszik mint én és elszörnyülködöm, hogyha többet/édességet/fehér lisztes dolgokat/üdítőt vagy ehhez hasonlókat eszik-iszik. nem tudom felfogni ésszel, hogy az emberek hogy nem tudnak egész nap a kajára gondolni. én borzasztó sokat töröm a fejem azon, hogy mikor mennyit ehetek, vagy mennyit ettem előző nap és hogy milyen kaját nem ettem már nagyon régen, stb. a múltkor is, mikor a vonatállomásról jöttem haza -húsz-huszonöt perc séta körülbelül- akkor is végig édességeket soroltam magamban. végtelenítve pörögtek a fejemben az ételek képei, illatai és ízei: baracklekváros palacsinta, nutella kiskanállal a pohárból, anya mézes sütije, sült alma cukros gesztenyével a közepén, zserbó, karamellás mignon, puncsos mignon, csokis mignon, vadászcsokis szaloncukor, derby szelet, csokoládéba mártott mézeskalács, kürtős kalács, anya friss puha meleg kakaós kalácsa, kókuszgolyó, meggyel töltött kókuszgolyó, menzai lekváros porcukros fánk, a büfés lyukas fánk cukormázzal a tetején, szilvalekváros bukta, cukros túró a nagy rózsaszín tálból, csokis puding a közepén olvadt csokoládékockával, tejszínhabos tejeskávé jégkrémmel, mindenféle fagyi, banán nesquik-es csokiöntettel, gundel palacsinta, diós palacsinta, somlói galuska, tiramisu, dobostorta roppanós sültcukorral a tetején, balaton szelet, milka csoki, piros mogyorós, rizses csokoládé... és csak soroltam magamban, soroltam, míg haza nem értem. ha valamivel le akarom foglalni magam, legegyszerűbb, ha kajákon gondolkodom. nem értem, a többiek miért nem csinálják ugyanezt naphosszat. ha beszélek, akkor is általában az étel a fő téma, az hogy ki mennyit mikor és hogyan evett, hogy hétvégén pontosan részletesen mit főz majd anya, hogy a testvérem mekkora tányér spagettit mennyi idő alatt fogyasztott el, és hogy hány kalória van ebben, meg abban, és milyen csodás, hogy ilyen sok mindent tudok a témáról; mert ismerem a legújabb, legbizarabb diétákat, tudom ki hogy fogyott ennyi és ennyi kilót, tudom melyik zöldség jó, meg melyik nem és hogy mennyivel több a szénhidrát a fehér kenyérben, mint a barnában/rozsosban/magosban, hogy lehet elkerülni az ájulást és rosszullétet, melyik rágó a legjobb, ha éhes az ember..és csak pörög, pörög a fejemben ez a sok hülye gondolat. leköti minden energiám, nem figyelek szinte semmi másra. pedig itt a nyakamon az érettségi meg a felvételi és lópikulát se tudok még és a legnagyobb gondom mégis az, hogy hogyan tudok majd lefogyni negyvenre addig és vajon hogyan áll majd rajtam a ruhám, elég csontos-e a térdem, mások is látják-e hogy kiáll a szegycsontom és.....

gyümölcsöző befektetés

végre negyvenhárom kiló vagyok. gondoltam, képekkel is dokumentálom az örömöm. rohanok a negyven felé, sziasztok!

kemény vagyok -végre

visszatértem! az utóbbi napok zabáiból végre -lekopogom- kilábaltam. mai teljesítményem 200 kcal, és ezzel be is fejeztem. dupla tesim volt, végigtornáztam az egészet, és este is fogok még egy fél órát. reggel negyvennégy kiló voltam, ami kész csoda az elszúrt hétvége után.
új alapköveim:
-maximum 200 kcal
-nincs tészta, fehér liszt, fehér cukor
-nincs több tejeskávé, szénsavas üdítő
-napi minimum fél óra torna
-sok víz!
-naponta legfeljebb két szem gyümölcs
-továbbra sincs édesség (istenem, rohadt finom illata van a brownie-nak! mint valami őrült, két napja szagolom a dobozát)

rossz rossz rossz

a reggel jól indult, hagyományosan natúr joghurt, pirítós, füge, kávé. a délelőtt már kezdett kicsúszni a kezeim közül: répa, alma, fügés jó reggelt (egy egész csomag!), és anya fantasztikus egészséges kis magos szendvicse. és jött a jó öreg délutáni zabaparti. rendesen megvacsoráztam még négy előtt -paradicsom leves, sóska, kis sült hús, 1 kiwi. gondoltam nassolni valónak viszek magammal a szobámba egy fügét meg teát. és persze aztán, ahogy megjött anya, odaültem hozzá az asztalhoz...pár kanál paradicsom leves és sóska, rántott húst csipegettem (!), natúr joghurt, fél grapefruit. most még eszem egy almát és felrobbanok szégyenemben.
próbálom nyugtatni magam, hogy biztos, csak a piros betűs ünnep miatt vagyok ilyen mohó. nincs anyagcserém.
mai bűneim: 700 körül voltak

tessék lássék kiválasztás

tegnap kicsit elborult az agyam, négyszer, azaz négyszer vacsoráztam (persze kis adagokat, és így is maradtam 700 alatt, de azért nem gondoltam, hogy ennyire el tudom szúrni..), mert féltem attól, hogy újra rosszul leszek, és hogy az anyagcserém örökre fölmondja a szolgálatot. reggel két és fél-három óra hosszáig görcsöltem, azt hittem, kiszakadnak a belső szerveim. a buszon, ami eleve tömve volt, úgy éreztem, menten elájulok, már erősen gondolkodtam azon a lehetőségen, hogy leszállok valami útszéli tanyánál és majd begyalogolok szentesre -végül persze győzött a józan ész, és sikerült végigállni az utat sápadtan és nehezen szedve a levegőt. nem szokott ilyen rettenetesen görcsölni a hasam -olyan volt, mintha a vesém, az epém, a májam, a gyomrom és a beleim éppen egyszerre perforáltak volna és kígyózó táncba kezdtek volna a bőröm alatt. az első óráról harmincöt percet késtem, egyszerűen nem tudtam fölállni a vécéről, olyan harmatgyenge voltam, mint valami éhező etióp. azelőtt két napig nem volt bélperisztaltikám, de tegnap háromszor is teljesítettem a normál követelményt. (tudom, ez rettentő undorító, sajnos nem tudok szebben fogalmazni. naturalista ábrázolásmódomért előre is ezer bocsánat) szóval éledező belső szerveimet próbáltam tegnap kora délutántól este fél nyolcig kielégíteni a négy vacsorámmal. hála ennek a hülye ötletemnek -bár nevezném inkább evési kényszernek- ma reggel nem mertem mérlegre állni. délután negyvennégy és felet mutatott, ami egész jó, ha azt nézzük, hogy tegnap minden földi jóval kényeztettem gyomrom félreeső, elfeledett zugait. bontsad gyomorsav, ne sajnáld! na de a mai nap egészen jól ment: a szokásos pirítós, natúr joghurt, egy szem füge és kávé (nem lehet megunni, komolyan), az iskolában egy banán, répa, fél alma, itthon még négy előtt pedig mini adag paprikás krumpli (muszáj, mert anya így is kórházzal fenyeget, én meg szerencsére nagyon jól tudok trükközni a szedéssel), egy kiwi, most pedig engedélyezek magamnak egy kis mandarint és egy fügét. meg a reggeli kávén kívül még három gyenge lecsúszott; hiába, a koffein rabja vagyok.
másik beszámolni valóm, hogy jégcsappá válok hamarosan, ha valaki nem szerel a hátamra egy radiátort, négy pulcsi, és egy vastag pléd alatt is vacogok a huszonhárom fokos lakásban. az iskoláról nem is beszélve, hiszen ott annyi a fűtés, mint az utcán rohangáló fókamamák. sose volt rendben a hőháztartásom, míg másnak 36 fokos a normál hőmérséklete, addig én örülök, ha nyáron fölmegy 34-re vagy 35-re. el sem tudom képzelni, mire fel ez a hidegvérűség, persze amióta evészavarral és vitaminhiánnyal élem gimnazista napjaim, a helyzet csak rosszabbodott. a keringésem tropa és feltehetőleg vashiányom is van. semmi gond, a lila száj és kék körmök mostanában hihetetlen menőnek számítanak. terveim között szerepel egy második, esetleg harmadik bőrréteg növesztése is, vagy valami meleg bunda így télire. azért durva, hogy zuhanyzáskor masszív tíz-tizenöt perc forró víz folyatása után is úgy nézek ki, mint valami megkínzott vízihulla.
gyűlöllek tél, mert a sok hóval és jéggel együtt engem is megfagyasztasz.
talán többet kéne ennem, meghíznom és úgy tenni, mintha örülnék ennek. haha

mozognom kéne inkább..

reggeli: natúr joghurt, mini pirítós, kávé, 1 füge= 100 kcal
az iskolában: 1 mandarin, kávé, répa, gyümölcslé és sajnos egy jó reggelt keksz (mert rosszul lettem)= 60 kcal
négy előtt, mikor hazaértem: kis adag sült hús és sajtöntetes tészta (-.-) sok salátával, 1 alma= 160 kcal
fél hatkor: tea, 1 narancs, 2 füge
összesen: 320 kcal

undorítóan sok. feszül a hasam, nem tudok vécére menni, hájas disznónak érzem magam. holnaptól sokkal szigorúbban kell csinálnom! a reggeli maradhat ez a 100 kalória, viszont amikor hazaérek, nem kéne ilyen sokat ennem. most mehetek holnap valami nagy, mindent takaró pulcsiban, ahelyett, hogy mutogatnám a vékony kis testemet. ma is akkora volt a fenekem a szűk ceruzaszoknyámban, hogy majdnem elsírtam magam..

ünnepeljünk

holnap lesz pontosan egy hónapja, hogy száműztem az életemből az édességeket! taps.
tegnap kicsit eleresztettem magam, mert megijedtem, hogy megint rendetlenkedik az anyagcserém, de ma minden simán ment, és holnaptól suli, ami azt jelenti, hogy reggel fél hat/keddenként fél öt és délután minimum negyed négy között (ha van délutáni órám, akkor lehet, hogy este fél tízig) nem kötelező ennem, ami nagy megnyugvás. lehetőleg gyümölccsel és répával fogom túlélni a napokat, néhanapján egy kis kávé, vagy pár falat szendvics. a jelszó: minél hamarabb túladni a tízóraimon! könnyebb a táska és a lelkem is, hogy megszabadulok a sok förtelem kalóriától.
új heppem van, a füge, ami az egyik legcsodálatosabb gyümölcs, csak sajnos nem tudok betelni vele. a földimogyoróval most leálltam kicsit, ma reggel elfogyott, és meggyőztem anyát, hogy ne vegyünk újabb adagot. és kiszámoltam, hogy ha majd egyedül fogok élni, heti 1000 forintból kijön az evészetem -öt natúr joghurt (350 ft), egy csomag cifra saláta keverék (200 ft), egy csomag füge (200 ft), fél kiló teljes kiőrlésű kenyér (300 ft). még marad is száz forintom, amiből vehetek mondjuk kávét. sőt, ha mellőzöm a fügét, futja rendes porkávéra, meg persze a füge és a saláta cserélhető sovány sonkára, paradicsomra, vagy mogyoróra. fantasztikus, hogy csak ennyi ellátmány kell egy hétre, szerintem a kenyérből még maradna is..
stagnálok, de amíg a megnyugtató negyvenöt alatt maradok, addig nem panaszkodom -most is 43-44 között billegek.

édes álom, haha

anya tegnap szilveszter alkalmából meglepett este fél tizenegykor egy nagy tál pattogatott kukoricával. nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. ha azt mondom, nem kérek, abból biztos veszekedés lett volna. ha viszont megeszem, akkor meg öngyűlöletben égek egész további életemben. már eleve nagyobbnak éreztem magam a kelleténél, de úgy döntöttem, nem cseszem el anya szilveszterét is, csak azért mert én képtelen vagyok megenni pár száz fölös kalóriát. nem is kívántam, de elropogtattam mind, amíg a hyppolit, a lakájt néztük. (ilyen izgalmasak nálunk a szilveszterek)
meglepődtem, mert csak minimális ideig tartott az olykor napokig húzódó rosszkedv és letargia. persze éjszaka csupa rémálom kínzott; álmomban megettem véletlenül egy kocka milka csokit, aztán alig bírtam kihányni, vagy kikaparni vagy végérvényesen eltüntetni magamból. majdnem sírtam, hiszen már olyan régóta sikerült elkerülnöm az édességet, nem is akartam azóta enni, most meg elrontom, ráadásul tök véletlenül. az álmom további részében hányó emberek, halál és édesség kísértett.
ma kompenzáltam, tartanom kell a háromszázat -eddig 200 valamennyinél tartok. szerencsére már csak a vacsora van hátra, ami nem nagy durranás, majd benyomok egy miniatűr szendvicset, meg egy almát, és végeztem.