gyertek és együk meg együtt a fél konyhát

ma összejátszott az öt veszélyfaktorom, úgyhogy késő délutáni kaja-parti lett belőle. az öt rizikóm az a) kialvatlanság, b) unalom, c) hogy szombaton volt utoljára bélperisztaltikám, d) váratlan nagy döntések elé lettem állítva a továbbtanulással kapcsolatban és e) anya jószívűsége, amiért vett nekem földimogyorót, gabonamagvas joghurtot, gyümölcslevet, mazsolát, fügét és vörös áfonyát. sebaj, legalább újra van anyagcserém -bocs, hogy undi vagyok, de ez a rút igazság.
a holnap már jobb lesz, felvételi lesz a suliban és maradok délután megnézni az új nemzedéket -valószínűleg szarrá röhögöm majd magam a szituációkon. evés szempontjából a holnapi menetrend a következőképp néz majd ki:
reggeli: kávé, alma, egy pirítós és egy keksz
iskolában: alma (mostantól szeletelem, úgy sokkal jobb), natúr joghurt, esetleg egy kávé
itthon vacsi: tejbegríz -.- SZIGORÚAN EGY KIS TÁLKÁVAL!
közben sok-sok víz (minden órában egy pohárral)

muszáj kicsit tisztogatni, undorító vagyok. ezekkel a csipegetős dolgokkal az őrületbe lehet kergetni. valaki gyorsan pusztítsa ki a világból őket!
/ma hazafelé jövet vettem anyának egy francia krémest. aranyos gyerek vagyok/

változások jönnek

tartom magam a tornához és alig várom már, hogy jó idő legyen és megfázás nélkül tudjak futni meg biciklizni reggel és este. istenem, annyira igénylem a testmozgást, hogy az nem rám vall. nem azt mondom, hogy sose szerettem sportolni -kiskoromban atletizáltam, kosaraztam meg egy kis ideig ritmikus sport gimnasztikára is jártam, és később is futottam vagy úsztam néha-, de tegnap óta, vagy hétvége óta a napom igen nagy hányadában kívánom a tavaszt, hogy végre futhassak. tenni akarok az izmaimért. azt akarom, hogy szép, szálkás testem legyen tavaszra, ami sikerülhetne is, ha végre nem mínusz fokkal indítana a reggel.
már el is terveztem, hogy amíg suliba járok, addig majd átállok a fél ötös kelésre, így lesz időm elmenni futni és egy gyors zuhanyra is elég, aztán irány a suli, esetleg este/késő délután is elmehetnék a gátra. iszonyúan kívánom az égető érzést a tagjaimban, a szabadságot és a friss levegőt.
nem mondtam még, de leszoktam a cigiről is, egyszerűen undorodom a szagától, nem akarom, hogy büdös legyek. kicsit persze nehéz, mert sokszor használtam pótcselekvésként evés helyett, meg a társaság, amiben mozgok, annak a kilencvennyolc százaléka is dohányzik, de úgy vagyok vele, hogy ha az édességgel le tudtam állni, akkor egy ilyen ártalmas dologgal miért ne tudnék. egészséges, izmos de vékony lány szeretnék lenni, aki tesz a jövőjéért, művelt és humoros kis egyéniség. magam mögött akarom hagyni a depresszív, önpusztító hajlamokat. nem akarok fejfájást és rosszulléteket (szerencsére -lekopogom- már nincsenek is). napi két kávét iszom, reggelire szénhidrátot eszem főleg, mert kell az energia, napi két gyümölcs és minden órában egy pohár víz.
és képzeljétek, ma délután csináltam magamnak hirtelen felindulásból egy kis tálka gyümölcssalátát, amibe került: mangó, mazsola, aszalt füge, endívia és fejes saláta, reszelt répa, reszelt karalábé, aszalt vörös áfonya és natúr kukoricapehely. és....nem volt jó. alig tudtam megenni, mert túl édes volt. ezek szerint annyira elszoktam az édestől, hogy már nem is kell az aszaltgyümölcsös édességérzet se. ennek örülök, legalább egy ideig elvette a kedvem a mazsola evészettől -ha csak rágondolok, rosszul vagyok.

fáj a femurom, ha ülök

tudom, hogy normálisan kéne ennem, fölfogom, hogy a napi ezer kalóriát minimum meg kéne ennem, de az agyam éhezni akar. azt akarja, hogy a számmal azt tudjam mondani, hogy: "egy hete nem ettem" vagy "ma csak egy almát fogok enni" vagy "nem érdekel az egészségem, csak vékony akarok lenni". és közben meg pont az a legviccesebb, hogy én nem akarok rosszul lenni. épp elégszer fájt már a fejem, vagy voltam ájulás közeli állapotban az utóbbi két évben emiatt. úgy értem, hogy rohadtul ellentétes gondolataim vannak a témával kapcsolatban (te jó isten, egész nap csak e körül forognak a gondolataim). az egyik felem azt akarja, hogy ne kelljen minden percben ezen törnöm a fejem és legyek végre normális. de a másik felem pillanatok alatt legyőzi ezeket a józan felvillanásokat és amellett kezd el érvelni, hogy sok-sok ideig kell fastolnom és tornázzak többet és legyek gyenge meg fáradt. nem értem magamat. nagyon szeretem az evészavarom; és ez elborzaszt.
elmaradtak a piros betűs napok, anya azzal fenyeget, hogy fakanállal fog megtömni, ha nem jön meg, de ez lehetetlen, ez nem így megy. mostanában többet ettem, mint általában szoktam, pont a bingék elkerülése végett. úgy ahogy sikerül is tartanom magam a szabályaimhoz (rengeteg hülye kis szabályt hozok magamnak nap mint nap. ebben lazán jó vagyok). a beszédtechnika tanárom meg azt duruzsolja, hogy sosem fogok kijönni ebből és valahol persze igaza van, de abban téved, hogy kövérnek látom magam. nincs testképzavarom. tisztában vagyok vele, hogy az átlátszó szegycsont, bordák és medencecsont meg kulcscsont meg stb. nem egészségesek és nem normálisak. de attól persze a combjaim nem lettek kisebbek és a hasam is megnő evés után, ezt centivel is tudom bizonyítani, nem csak beképzelem. és látom, hogy a kirakatok üvegeiben valahogy vékonyak a lábaim, de fölülről nézve nem azok, rossz helyen van a fejem. próbálok egészségesen enni, sőt nem csak próbálok, már hónapok óta így eszem.
stresszelek a felvételi miatt. mindenki szerint, ha meglátnak, azt mondják, majd, hogy túl sovány vagyok ehhez a szakmához. be akarom bizonyítani, hogy nincs igazuk. izmosabb vagyok, mint valaha.

furcsán kattognak az ízületeim és száraz, sárgás a bőröm. undortó, mint valami fura űrlény, olyan vagyok. vagy legalábbis kezdek azzá válni. (ingrid azt mondta, puhány vagyok. nem vagyok olyan feszes és izmos mint ő. nem értem, miért mond nekem ilyeneket. azt hittem, elsírom magam próba közben, mikor ezt mondta. nem igazságos, hogy ilyeneket mondanak egymásnak az emberek. különösen, ha tudják, hogy mi baja a másiknak és hogy így csak még mélyebbre süllyed a másik. ez nem igazságos. én is tudom, hogy van még hova fejlődnöm, nem kell ezt állandóan az orrom alá dörgölni. mérges vagyok és elkeseredett. nem akarok enni.)

lovagi esküm

mivel az utóbbi napokban -na jó, hetekben- rendesen kívánom a szénhidrátot és kis mértékben a cukrot, sokat gondolok édességekre és többszöri próbálkozás ellenére is újabb meg újabb bingékbe bocsátkozom, ezért úgy döntöttem, változtatok a szabályaimon.
a holnaptól érvényes rendelet a következő:
-reggelire egy kis teljes kiőrlésű/rozsos kenyér pirítós valami minimál feltéttel, meg természetesen az elengedhetetlen bögre kávém
-az iskolába viszek magammal egy natúr joghurtot és egy almát/narancsot plusz porkávét
-a többi tízórait, amit anya pakol és úgyse eszem meg (mint ma, ugye?), azt odaadom az osztálytársaimnak, vagy cserélek cigire
-a napi két szem gyümölcs marad, de mostantól szigorúbb betartást igényel ez a pont
-nem eszek semmilyen kekszet (se jó reggeltet -bár erről már leszoktam-, se ezt az újfajta lurkó teljes kiőrlésűt, ami tegnap óta megkeseríti az életem)
-nem eszek tésztát, fehér lisztet, cukrot
-napi két kávét ihatok csak, hosszú napon -vagyis szerdán- lehet három, de lényeges, hogy nem tejeskávé és szigorúan csak édesítővel fogyasztható
-csak kis tányérból vagy kis tálkából eszek
-miután hazaértem és megvacsoráztam (még négy előtt) NINCS SEMMI EVÉSZET! víz van és kész
-nem eszek semmit a menzán, mert undorító mások előtt enni és a kolisok elől elenni bármit is vétek (illetve sosem tudhatom, hogy mi van a menzakajában)
-a tartalmas és egészséges táplálkozás a lényeg, nem az, hogy vidáman tömjem a hasam, amíg meg nem fájdul
-ha vendégek vannak nálunk, vagy én vagyok vendégségben, nem szabad csipegetni. a nap három étkezésből áll, ezt betartva lehet csak esélyem arra, hogy lefogyjak még 3-4 kilót. amúgy is, az evés helyett sokkal több és jobb szórakozás van (pl. kosztolányit olvasni, verset írni, hegedülni, tanulni, tornázni...)
-minden nap -kivéve szerdán, mert akkor este érek csak haza- legalább 30 perc torna

-az evés/zabálás undorító, állati ösztön, ha elkap az evési láz, arra itt van újabb öt tétel:
1. más emberek gyógyíthatatlan, szörnyű betegségekben szenvednek, én játszva kibírok egy napot kevés kajával
2. amint enni akarok, gyorsan ki kell találnom egy rímet vagy kis verset, ami az adott étellel/érzéssel kapcsolatos -ez elvonja a figyelmemet és nem igényel semmilyen eszközt
3. ha kibírok így egy hetet, akkor megajándékozom magam egy szerdai sherlock holmes-szal
4. a fölösleges, tehát terven kívüli étel zsírként rakódik le mindenhová a testemen, az pedig csúnya lenne
5. egy pohár víz, cigi és rágó

végtelenítve pörög az agyamban a...

csak azt akarom, hogy ne egyenek előttem és én sem akarok mások előtt enni. ha túl kevés, akkor az a baj, de ha túl sok, az is felidegesít. utálom, ha valaki kevesebbet eszik mint én és elszörnyülködöm, hogyha többet/édességet/fehér lisztes dolgokat/üdítőt vagy ehhez hasonlókat eszik-iszik. nem tudom felfogni ésszel, hogy az emberek hogy nem tudnak egész nap a kajára gondolni. én borzasztó sokat töröm a fejem azon, hogy mikor mennyit ehetek, vagy mennyit ettem előző nap és hogy milyen kaját nem ettem már nagyon régen, stb. a múltkor is, mikor a vonatállomásról jöttem haza -húsz-huszonöt perc séta körülbelül- akkor is végig édességeket soroltam magamban. végtelenítve pörögtek a fejemben az ételek képei, illatai és ízei: baracklekváros palacsinta, nutella kiskanállal a pohárból, anya mézes sütije, sült alma cukros gesztenyével a közepén, zserbó, karamellás mignon, puncsos mignon, csokis mignon, vadászcsokis szaloncukor, derby szelet, csokoládéba mártott mézeskalács, kürtős kalács, anya friss puha meleg kakaós kalácsa, kókuszgolyó, meggyel töltött kókuszgolyó, menzai lekváros porcukros fánk, a büfés lyukas fánk cukormázzal a tetején, szilvalekváros bukta, cukros túró a nagy rózsaszín tálból, csokis puding a közepén olvadt csokoládékockával, tejszínhabos tejeskávé jégkrémmel, mindenféle fagyi, banán nesquik-es csokiöntettel, gundel palacsinta, diós palacsinta, somlói galuska, tiramisu, dobostorta roppanós sültcukorral a tetején, balaton szelet, milka csoki, piros mogyorós, rizses csokoládé... és csak soroltam magamban, soroltam, míg haza nem értem. ha valamivel le akarom foglalni magam, legegyszerűbb, ha kajákon gondolkodom. nem értem, a többiek miért nem csinálják ugyanezt naphosszat. ha beszélek, akkor is általában az étel a fő téma, az hogy ki mennyit mikor és hogyan evett, hogy hétvégén pontosan részletesen mit főz majd anya, hogy a testvérem mekkora tányér spagettit mennyi idő alatt fogyasztott el, és hogy hány kalória van ebben, meg abban, és milyen csodás, hogy ilyen sok mindent tudok a témáról; mert ismerem a legújabb, legbizarabb diétákat, tudom ki hogy fogyott ennyi és ennyi kilót, tudom melyik zöldség jó, meg melyik nem és hogy mennyivel több a szénhidrát a fehér kenyérben, mint a barnában/rozsosban/magosban, hogy lehet elkerülni az ájulást és rosszullétet, melyik rágó a legjobb, ha éhes az ember..és csak pörög, pörög a fejemben ez a sok hülye gondolat. leköti minden energiám, nem figyelek szinte semmi másra. pedig itt a nyakamon az érettségi meg a felvételi és lópikulát se tudok még és a legnagyobb gondom mégis az, hogy hogyan tudok majd lefogyni negyvenre addig és vajon hogyan áll majd rajtam a ruhám, elég csontos-e a térdem, mások is látják-e hogy kiáll a szegycsontom és.....

gyümölcsöző befektetés

végre negyvenhárom kiló vagyok. gondoltam, képekkel is dokumentálom az örömöm. rohanok a negyven felé, sziasztok!