csak én érzek így?

azt akarom, hogy a nap átsüssön a lábaim között. azt akarom, hogyha valaki megpillant, etetni akarjon és ne higgye el, hogy egyáltalán élek ilyen soványan. szép testet akarok, amit a tesiöltözőben nem takargatok. olyan testet akarok, amit mindenki csodál. olyasmit akarok, mint év elején, amikor idegenek, tanárok, ismerősök és barátok jöttek oda hozzám és csodálták az új sovány csillát, az új pálcikát, aki magabiztos volt és valamennyire szép. azon gondolkodom, hogy holnap nem eszek. persze ez nem valószínű, mert vendéglőbe kell mennem, amit úgyse lehet evés nélkül megúszni. legalább addig jó lenne tartani a nulla kalóriát. de anya kiakadna, ha nem reggeliznék -még a hazudott súlyomat is keveselli. mit tegyek hát, ha mocsoknak érzem az összes kaját? oda kéne adnom a holnapi útra csomagolt szendvicseket valakinek a nyugatiban. biztos sokan örülnének neki. ma is vettem az egyik barátnőmnek kávét, a másiknak meg egy kinder buenot. perverz élvezettel nézem, ahogy más csokit vesz/csokit eszik/csokit csomagol ki és be. egyszerűen imádom lesni, amikor az emberek esznek. irreálisnak tűnik az egész folyamat, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hogyan tudják tömni magukat egész nap -na nem mintha én korábban nem ezt csináltam volna. nekem nem azt jelenti az evés, hogy boldogság, természetesség vagy ésszerűség; bennem félelmet és undort kelt, megbotránkozást. legszívesebben hisztérikusan nevetnék, mikor megkínálnak valamivel. és ó jajj, ahová holnap megyek, és ahol vasárnapig leszek -szóval majd három napon keresztül idegenben-, ott azt mondták, hogy zabkása lesz a reggeli almával, dióval, lekvárral. eleve nem tudom eldönteni, hogy a zabkása édességnek számít-e, és előre elborzaszt a gondolat, hogy esetleg amíg én felöltözöm, addigra kész reggelivel várnak, és a zabkása tetején ott trónol majd a lekvár (amit ugye nem eszem, mert édesség) és én pánikba esek, mert fogalmam sincs, hogy mondjam azt, hogy ilyet nekem tilos enni, és eleve nem szabad visszautasítani az ilyesmit. ez így nem fair. nem csinálhatják ezt velem. már két napja ezen stresszelek, hogy vajon fölfedezik-e, hogy bolond vagyok, hogy én nem úgy viszonyulok ezekhez a dolgokhoz, mint más. ja, és anya negyed órája kiabált föl, hogy ha zabos sütit sütne, csak csoki helyett mazsolát meg vörösáfonyát tenne bele, akkor én ennék-e abból. a válasz persze egyértelműen nem volt. nem szereti, hogy nem eszem édességet. ó édes istenem, ha tudná, hogy engem mennyire fölidegesít és bánt, hogy ő meg igenis eszik ilyesmit.. amúgy se nyúltam hozzá a kosárba kitett fölbontott mazsolához és a fügekoszorút sem kóstoltam meg. a héten csak kétszer szaladt el velem a ló: egyszer tegnap este, amikor (olyan hét-fél nyolc óra tájban) megettem egy narancsot és egy almát; másodszor pedig ma, amikor is reggel a magammal megbeszélt fél doboz túró helyett megettem az egészet (kétszázötven grammos zsírszegény kiszerelés) és most délután is megettem pluszban tíz szem földimogyorót. a hosszúkávéval sajnos nem igen tudtam leállni, tegnap és ma egyet, kedden pedig kettőt is ittam, de még szerencsére így sem olyan vészes a dolog. jövőhéten ha törik, ha szakad, nem iszok ilyesmit -se jegeskávét, se tejeskávét, se hosszúkávét, se porkávét, semmit. kibírom én anélkül is. más a betegsége miatt sokkal fontosabb dolgokat nem ehet/ihat, hát akkor én miért ne bírnék ki egy hetet enélkül? egyébként se akarok enni. borzasztóan zavar a sokféle étel, a sokféle fogás (atya ég, mit fogok én enni holnap és holnapután a vendéglőben? amúgy is rettentő nehezen döntök bármilyen kaja/vásárlás ügyben, most ráadásul idegen helyen is leszek, ami csak még inkább felbolygatja az idegeimet). nem akarok ételt látni a közelemben -máskor meg majd meghalok egy falatért, undorító. várom már az egyedüllétet, azt hogy a saját lakásomban csak olyan kaják legyenek, amit még csak-csak elfogadok, vagy semmilyen, talán ez lenne a legjobb. persze néha azért vennék a barátaimnak valami finomat, meghívnám őket erre-arra (mert persze miért is ne költeném az így is kevés pénzemet másra), és a családomnak is vennék mindenféle jót, csak nekem ne kelljen enni belőlük. azt akarom, hogy senkiben se merüljön fel, hogy netalántán megkínál valami mocskos kajával. nekem nem kellenek ilyesmik. értsétek meg emberek, hogy ez engem nem érdekel, hogy ez nekem fáj, hogy ez engem teljes mértékben fölháborít. miért nem lehet csak egy kis tekintettel lenni rám?